Bilincs a kézen

2024.09.13. 14:05

Nem válogatott, vitt, amit tudott – jászladányi sorozatbetörőt kapcsoltak le

Május vége óta borzolta a kedélyeket a 21 éves fiatal felnőtt a Jászságban. A rendőrök elfogták a jászladányi sorozatbetörőt.

Pakainé Pusztai Nóra

Hetente-kéthetente követett el betöréseket Jászladányon egy 21 éves helyi fiatal. Az ügy már május óta húzódott, a helyi rendőrök elfogták a jászladányi sorozatbetörőt.

A betörő mindent vitt, amit tudott
Forrás: Police.hu

– A házakból válogatás nélkül vitt bármit, amit fel tudott használni, vagy értékesíteni. Többek között pénzt, arany ékszert, kéziszerszámokat, elektromos szerszámgépeket, ruhaneműket, mobiletelefont és kerékpárt lopott. Még az alvó édesanyja mellől is elvitte annak mobiltelefonját – sorolta András Hunor Lehel,  a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A jászladányi rendőrök adatot gyűjtöttek, elemezték a rendelkezésre álló kamerafelvételeket, több tanút is kihallgattak

– Az ügyeket egyesítették, majd szeptember 10-én őrizetbe vették a 21 éves férfit. Kifosztással és tízrendbeli lopással gyanúsítják. A bíróság elrendelte letartóztatását – közölte.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában