2024.12.12. 11:25
Drámai pillanatok a karcagi kormányablakban: sötét titokra derült fény az egyik ügyfélnél
Szexuális erőszak, hamis vád és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy 17 éves karcagi fiatallal szemben a szolnoki ügyészség.
A vádirat szerint a fiatal férfi június 4-én reggel, Karcagon, egy, az utcán sétáló fiatal nőt követni kezdett, majd amikor utolérte őt, egyik kezével hátulról átkarolta, míg a másik kezével a lány száját befogta és felszólította őt, hogy ne sikoltson. Ezután a nőt a földre rántotta, és a szoknyája alá nyúlva megfogdosta, majd elfutott – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség.

Fotó: Török János / Forrás: Illusztráció
Javítóintézetbe kerülhet az elkövető
A nő feljelentésére indult ügyben a rendőrség június 5-én megjelent a fiatal karcagi tartózkodási helyén, hogy őt gyanúsítotti kihallgatásra vigye. A fiatal férfi azonban azt mondta a rendőröknek, hogy nincs nála a személyi igazolványa, így az adatait szóban diktálja be.
Ekkor azonban nem a saját, hanem egy másik fiatal fiú adatait adta meg a nyomozóknak.
Ezután a másik fiú személyi adataival a rendőrség az előállításról rendőri jelentést írt, védő kirendeléséről határozatot hozott, és ügygondnokot is rendelt ki. A fiatal csak akkor vallotta be, hogy nem a saját adatait adta meg, amikor a rendőrök a kormányablakhoz kísérték, hogy ideiglenes személyi igazolványt állítsanak ki részére. Az ügyészség a vádiratában a büntetlen fiatallal szemben javítóintézeti nevelés alkalmazására tett indítványt. Az ügyben a Karcagi Járásbíróság hoz döntést, a fiatal férfi letartóztatásban várja a döntést.