2025.01.24. 12:55
„Helyén volt az eszük és a szívük”: ez történt a bombariadó óráiban a Kassai úti iskolában
Egy szolnoki és egy törökszentmiklósi oktatási intézmény is fenyegető levelet kapott csütörtök reggel. Országosan több mint 250 oktatási intézmény volt érintett a bombariadóban.
A csütörtöki országos szintű, főleg a fővárost, de a néhány vidéki tanintézmény között a szolnoki Kassai úti általános iskolát is érintő bombafenyegetésnek pénteken reggelre már nyoma sem volt. Legalább is a falakon kívül. Hogy egyéb módon tapasztalható-e valami utóhatás a történtek miatt, arról Rusvai Károlyt, a Szolnoki Tankerület igazgatóját szólaltattuk meg.

Fotó: Nagy Balázs
Kiválóan kezelték a bombariadót Szolnokon
– Az iskolavezetés és a tantestület, a pedagógusok és az intézmény minden dolgozója, noha efféle eseményben még nem volt részük, kiválóan kezelték a helyzetet. A nyugodtságuk és szakmai felkészültségük, hozzáállásuk dicsérendő és példamutató volt. Amennyire ebben a helyzetben a gyermekeket és a szülőket meg lehetett nyugtatni, a Kassai iskola személyi állománya mindent megtett ennek érdekében.
A fejük és a szívük is a helyén volt, azzal együtt, hogy a bombafenyegetettség őket is érintette. Közülük senki nem hagyta el a fedélzetet, higgadtan tették a dolgukat és végezték a feladatukat, illetve a rájuk bízott diákok felügyeletét tökéletesen ellátták
– hangsúlyozta a tankerületi igazgató.
Rusvai Károly hozzátette, hogy a Szolnoki Tankerület iskolái közül épp a Kassai az, amely rendelkezik gyermekpszichológussal. Arról számolt be, hogy jelenleg nincsen tudomásuk olyan kisdiákról, akiben traumatikus nyomott hagyott volna a csütörtöki esemény. Természetesen, amennyiben bármely szülő érzékel gyermekén visszamaradt lelki hatásokat a történtek kapcsán, az jelezzen a pedagógusoknak, vagy az iskolavezetésnek erről – hangoztatta a tankerületi igazgató.
Törökszentmiklósra is érkezett fenyegetés
Csütörtök kora délután Markót Imre, Törökszentmiklós polgármestere Facebookon közölte, hogy a Hunyadi Mátyás Magyar -Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is megkapta a fenyegető levelet. Hozzátette: az iskola vezetése tájékoztatta a történtekről a rendőrséget, kiürítésre nem volt szükség.
A bombariadóról tartottak sajtótájékoztatót
Rétvári Bence belügyminiszteri helyettes, illetve Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót. A fővárosban tartott eseményen megtudhattuk többek között azt is, hogy más országokban is voltak hasonló típusú fenyegetések, iszlamista szöveggel küldték a fenyegetést, ezért felvették a kapcsolatot a bolgár és a cseh iskolákkal. Sőt, kapcsolatba léptek az Interopollal is.