2025.01.23. 19:57
Rémisztő nap: rendőrök léptek a tantermekbe, bombát kerestek két jászkunsági iskolában – videóval
Egy szolnoki és egy törökszentmiklósi oktatási intézmény is ijesztő levelet kapott csütörtök reggel. Országosan több mint 250 oktatási intézmény volt érintett a bombariadóban, ebből 245 budapesti, 23 pedig vidéki iskola.
Csütörtök reggel, vélhetően egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett az ország számos intézményébe. Azonnal bombariadót rendeltek el a fenyegetéssel érintett helyeken, elsőként fővárosi iskolák kiürítéséről érkezett hír.

Fotó: Nagy Balázs
Aggódó szülők érkeztek a bombariadóban érintett szolnoki intézményhez
Egy ideig úgy tűnt, hogy térségünk minden oktatási intézménye megússza a fenyegetést, dél körül azonban Szalay Ferenc, a vármegyeszékhely korábbi polgármestere Facebook-oldalán közzétette: információi szerint a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is fenyegető üzenetet kapott, miután a tanintézménybe elkezdtek érkezni az aggódó szülők. Aggodalmukat fokozhatta, hogy az iskola udvarán belül és a kerítésen túl is álltak rendőrautók, illetve a katasztrófavédelem logisztikai járművei is a helyszínre érkeztek.
Helyszíni információk szerint a pedagógusok az osztályokban felkészítették a diákokat, hogy az osztályterembe „rendőr bácsi” érkezik majd, és megkérdezi tőlük, hogy tapasztaltak-e gyanús dolgokat. A felnőtteken, főleg a gyermekeikért érkező szülőkön érezhető pánik eluralkodott a tanulókon is, akik közül egyik-másik sírásba is kezdett…
Minden az előírt protokoll szerint zajlott Miklóson is
Kora délután arról érkezett információ, hogy a szolnoki intézmény átvizsgálását követően folytatódhatott a tanítás.
Nem sokkal fél tizenkettőt követően Markót Imre, Törökszentmiklós polgármestere arról tájékoztatott közösségi oldalán, hogy a miklósi Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is megkapta a fenyegető levelet. Mint írta, az iskola vezetése felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. Az ügyben a rendőrségi protokoll szerint jártak el, a helyszínen megkezdték a vizsgálatot, kiürítést azonban ott sem rendeltek el.
Más olyan Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei oktatási intézményről nem tudni, mely fenyegetést kapott volna. Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője például Facebook-bejegyzésében sietett megnyugtatni a térségében élőket, mint írta, tudomása szerint jászsági iskola nem érintett az ügyben.
Több száz iskola kapott ugyanolyan fenyegetést
– Országosan több mint 250 oktatási intézmény volt érintett a csütörtök délelőtti bombafenyegetésben, ebből 245 budapesti, 23 pedig vidéki iskola – jelentette ki délben a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy rendkívüli sajtótájékoztatón. Rétvári Bence elmondta, minden budapesti tankerületbe, illetve az ország összes tankerületeinek több mint harmadába érkezett ilyen fenyegetés.
Biztonságban vannak a diákok és a tanárok
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hozzátette, minden magyar diák és tanár biztonságban érezheti magát, nincs ok pánikra. Kiemelte: az átvizsgált épületekben nem találtak robbantásra alkalmas eszközt, vagy robbanószert.
A MÁV támogatta a diákokat
A bombariadók kapcsán közleményt adott ki a MÁV is. A társaság támogatásáról biztosította az érintett diákokat, vasúti és buszos többletkapacitások bevonásával is igyekeztek biztosítani a gyerekek közlekedését, hazajutását.
