2025.03.03. 14:20
Nem a berekfürdői az egyetlen eset, gyomorforgató módszerekkel öltek meg gyerekeket a Jászkunságban
Mint ismeretes, március 2-án vasárnap egy berekfürdői családi házban holtan találtak egy tízesztendős kisfiút. Az elhunyt berekfürdői kisfiú halálának pontos oka eddig nem tisztázott, a hatóság eddig részletes információval nem szolgált, a helyiek is csak találgatnak, mi történhetett. A berekfürdői gyilkosság kapcsán száz évre visszamenőleg felkutattuk a jászkunsági térségben történt gyermekeket érintő legszörnyűbb eseteket.
Az egész országot sokkolta a berekfürdői gyilkosság ügye. Bár a gyermek halálának pontos oka még nem tisztázott, megdöbbentő, gyermekeket érintő esetek már száz évvel ezelőtt is történtek a vármegyében.

Fotó: Illusztráció / Forrás: Getty Images
A mostani berekfürdői szörnyű haláleset előtt épp egy éve, 2024. január 29-én este két holttestet, egy három éves kislányét és édesanyjáét találták meg egy jászszentandrási családi házban. Kiderült, hogy gyermekelhelyezési vita miatt halhatott meg a kislány, akit saját édesanyja ölt meg, majd a nő magával is végzett. A helyiek szerint az anya azért gyilkolhatott, mert nem akarta, hogy kislánya az apjához kerüljön, akivel már évek óta megromlott a viszonya. A kislány halálát fulladás okozhatta, a nő holttestére a kádban találtak rá.
Berekfürdői gyilkosság: nem ez az első szörnyű eset a Jászkunságban
Tizenkilenc évvel ezelőtt is történt közvéleményt megrázó gyermekgyilkosság a Jászkunságban. Egy házasságban élő asszony három gyermekével tartózkodott jánoshidai otthonukban 2006. június 19-én. A család súlyos anyagi gondokkal küzdött, amit az anya úgy akart megoldani, hogy öngyilkosságot követ el, előtte azonban megöli gyermekeit.
Miután az egy- és az ötéves kisfiával késekkel, borotvával és fojtókötéllel végzett, öngyilkosságot kísérelt meg, de csak könnyű sérülései keletkeztek.
A másik szobában tartózkodó 11 éves, harmadik fiúgyermekét nem bántotta. B-né K. Angelikát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság első fokon meghozott határozatát helyben hagyva a Debreceni Ítélőtábla életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.
Negyven éve, 1983. október 25-én kedden délután, a szolnoki Újvárosi Általános Iskola egyik hét éves, második osztályos kisdiákja, Nagy Mariann sietett közeli otthona felé a köztemető mögötti Szivattyú utcában. Ekkor, a későbbi feltételezések szerint, vélhetően egy férfi leszólította, cukorkát adott neki, de mocskos tervét arra járók megzavarhatták. A támadó a sikoltozást elkerülendő, a kislány szájába egy zsebkendőt gyömöszölt, majd egy kővel beverte a fejét.
A tettes az áldozatától úgy szabadult meg, hogy az alélt gyermeket bevonszolta a közeli, elkerítetlen izraelita temetőbe, ahol Friedmann Náthán főkántor nyughelyének márványlapját félretolva, a sír alatti üregbe rejtette.
A kislány mellé dobta annak iskolatáskáját és tornazsákját, majd a szomszédos sír egyik letört márványkövét a mellkasára helyezte, és a fedlapot visszatolta a helyére. Nagy Mariann halálát fulladás okozta… A gyilkos Magda Jánost az igazságszolgáltatás több alkalommal halálra ítélte, s bár a kötéltől rendre megszabadult, mégis fájdalmas fulladás okozta a halálát.

Fotó: Daróczi Erzsébet
Száz éve is sokkolta a közvéleményt egy jászkunsági gyermekgyilkosság
Száz évvel ezelőtt holtan találtak egy kislányt a szolnoki vasútállomás egyik tehervagonjában. Kiderült, hogy a négy év körüli gyermeket fejbe lőtték, majd a tetemet zsákba varrták, úgy rejtették el. Az országosan is nagy port kavart bűnügyben több gyanúsított is akadt, míg végül ráakadtak az igazi gyilkosra… Pató Imréné Molnár Jusztina perében 1921. április 29-én ítélkezett a Szolnoki Királyi Törvényszék statáriális bírósága. A jogerősen megállapított tényállás szerint a zűrös előéletű és erőszakos természetű férje által szenvedő anya 1921. január 6-án délelőtt tíz óra tájban egy ismeretlentől vásárolt pisztollyal elkeseredésében megölte kisebbik, négy és fél éves lányát, de a nagyobbik meggyilkolásához és öngyilkosságához már nem volt lelki ereje.
A kis Jusztika testét becsomagolta egy zsákba, majd Törökszentmiklósról Szolnokra cipelte vonaton.
A városban sokáig kóborolt a „csomaggal”, először a Tiszába akarta vetni, míg végül berakta a pályaudvaron egy tehervagonba. Pató Imréné Molnár Jusztinát a Szolnoki Királyi Törvényszék statáriális bírósága 1921. április 29-én kötél általi halálra ítélte, melyet a kegyelmet gyakorló kormányzó tíz év fegyházbüntetésre változtatott.
Berekfürdői gyermekgyilkosság
- Brutális fordulat a megrázó gyilkossági ügyben: kiderült, mit tett a gyilkos anya a kisfiával
- Kiderült, hogyan végzett kisfiával a gyilkos anya: megdöbbentő részleteket adott ki az ügyészség
- Pszichiátriáról szállították a bíróságra a gyilkos anyát, ott döntenek a sorsáról – képgalériával
- Sok a homályos részlet a 10 éves, holtan talált kisfiú ügyében
- Magyarázat van a berekfürdői gyilkos anya tettére, bocsánat talán nincs – vélekedik a szakember