Sokkoló tragédia

2025.03.25. 14:25

Kemény döntést hozott a szolnoki bíró, miután kézbesítették neki az arcátlan üzenetet

Egy fiatalkorúval együtt összesen öt, szabályosan beidézett tanú nem érkezett meg a Szolnoki Törvényszéken emberölés miatt zajló büntetőügy március 25-i tárgyalására. Dr. Nádor Zoltán bíró a 2022 decemberében történt jászladányi emberölés kapcsán hallgatta volna ki az illetőket.

Míg kedden a Szolnoki Törvényszéken a volt élettársa megölésével vádolt J. József a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kihallgatószobájából távmeghallgatás útján jelen volt saját bírósági tárgyalásán, addig az ügyben kihallgatandó tanúknak nyoma sem volt. Pedig fontos személyeknek számítanának a jászladányi emberölés vádlottjának megítélése kapcsán.

jászladányi emberölés
A 2022 decemberi jászladányi emberölés miatt indult büntetőper vádlottja kivetítőn volt jele a 2025. március 25-i tárgyaláson, ám a beidézett tanúk nem érkeztek meg
Fotó: Mészáros Géza

Dr. Nádor Zoltán bíró ugyan kapott egy szűkre szabott értesítést, miszerint két személy családi okokból hiányzik majd, ám, mivel nem indokolták a „családi ok” hátterét, így igazolatlannak nyilvánította a magyarázatukat. A bíró azonnali rendőri előállítással is próbálkozott a tárgyalóterembe hozatni a tanúkat, ám a hatóság járműállomány hiányára hivatkozva nem tudta teljesíteni a kérést.

A délelőttre idézett tanúk nélkül is folytatódott a jászladányi emberölés tárgyalása

A kedd délelőtti tárgyalás így öt hiányzó tanú nélkül, iratismertetésekkel, korábbi vallomások felolvasásával zajlott egy ideig, és bár a gyilkosság helyszínére érkező rendőrjárőrök délutáni meghallgatására sor került, ám végül Nádor bíró május 27-re napolta el a büntetőügy tárgyalását.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a 37 éves J. József ellen. A vádirat szerint a férfi 2021 augusztusában szabadult a börtönből egy korábbi büntetéséből. Ekkor újra felvette a kapcsolatot a régi élettársával, próbált ismét viszonyt kezdeni vele. A nő azonban volt párja erőszakos természete miatt ezt nem kívánta, melyet a férfi nem tudott elfogadni.

Az illető 2022. december 30-án, este 20 óra körüli időben ismét megjelent volt párja jászladányi családi házánál. Kérlelte a nőt, hogy engedje be, aki azonban távozásra szólította fel az illetőt.

A férfi ingerült lett, és azzal fenyegette a nőt, hogy az egész családját lemészárolja, majd benyomta a konyhába nyíló ablakot, amelyen át bemászott a házba. Odabent azonnal nekiesett a nőnek, ököllel úgy arcon ütötte, hogy az az ágyra esett. A felbőszült férfi kirántotta zsebéből a bicskáját, mellyel több alkalommal megszúrta a nő arcát, szemét és felső testét, az áldozat hiába próbálkozott a kezeivel védekezni.

A vérző asszony az utolsó erejével még menekülésre szólította fel a házban tartózkodó négy kiskorú gyermekét – egyikük apja épp a támadó volt –, akik kimásztak az ablakon és egy rokonukhoz menekültek.

jászladányi emberölés
A vádlott bicskája az asszony testébe tört bele
Forrás:  Magyarország Ügyészsége

A szúrások következtében a bicska pengéje letört, ezért a férfi kiment a konyhába, ahol magához vett egy nagyobb konyhakést, visszatért a szobába és nyakon döfte vele a nőt, aki a helyszínen életét vesztette. A férfi az áldozat helyszínre érkező rokonainak sem volt hajlandó kinyitni az ajtót, a késsel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy ha bemennek a házba, őket is leszúrja.

jászladányi emberölés
A rendőrség helyszínelésnél megtalált corpus delicti (bűnjel), a nagyméretű gyilkos kés
Forrás: police.hu

Végül a rendőrség elfogta a férfit, miután sikerült a ház bejárati ajtaját betörniük...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában