2025.03.11. 19:53
Vádat emeltek az egykori polgármester ellen: milliókat utalhatott át rokona cégének
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Kunszentmártoni Járási Ügyészség a térség egyik településének korábbi polgármestere ellen.
A vád szerint a férfi 2019 és 2024 között vezette a települését, és 2020 januárjában – az önkormányzati gazdálkodási és beszerzési szabályok megszegésével, pályáztatás és árajánlatok beszerzése, valamint teljesítésigazolás és szerződéskötés nélkül – mintegy 6 millió forint átutalásáról rendelkezett egy, a rokonához köthető gazdasági társaság számára. Öcsöd volt polgármestere jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával kell, hogy szembenézzen.

Fotó: Shutterstock / Forrás: Illusztráció
Dr. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a vád szerint a kifizetés a közösségi ház felújításához szükséges építőanyag beszerzésére irányult, azonban sem az anyagok leszállítása, sem a felújítás nem történt meg. A támogatási összeg visszautalására csak a nyomozás megindítását követően, az önkormányzat felszólítására került sor.
Szabálytalan kifizetéseket rendelt el Öcsöd volt polgármestere?
Emellett a vád szerint a polgármester 2019 decemberében egy szilveszteri rendezvényt követően is szabálytalan kifizetést rendelt el: 254.000 forintot fizettek ki „rendezvényszolgáltatás” címen ugyanannak a cégnek, annak ellenére, hogy a szolgáltatás ténylegesen nem valósult meg. A cég ezt az összeget szintén csak a nyomozás elindítása után utalta vissza az önkormányzatnak.
Felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz a járási ügyészség
A dr. Ocsovai Ágnestől kapott tájékoztatás szerint, mivel az okozott anyagi kár teljes egészében megtérült, az ügyészség a büntetlen előéletű volt polgármesterrel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság hoz majd döntést.