2025.03.28. 16:11
Sokkolta a 88 éves nő a 23 éves maszkos rablót: hihetetlen jelenet játszódott le a földvári házban
A tiszaföldvári sértett lélekjelenlétének köszönhetően zsákmány nélkül futott el a rabló. Egyenesen hazáig menekült, azonban rövid időn belül a rendőrök kopogtattak nála.
Március 27-én rablásról érkezett bejelentés Tiszaföldvárról. A 88 éves sértett elmondta a rendőröknek, hogy délután egy hívatlan vendég jelent meg házában, aki arcát valamilyen ruhaneművel eltakarta, majd a szobában egy szekrénynek nyomta, és a kezében lévő késnek látszó tárggyal a pénzét követelte.

Forrás: police.hu
Az asszony ezt megtagadta, és elkezdte kifelé tolni a helyiségből a rablót, akit szinte kiütött ez a helyzet, s végül zsákmány nélkül menekült el. A nyomozóknak említette az áldozat, hogy korábban dolgozott nála alkalmi munkában egy helyi fiatal, szerinte ő lehetett az elkövető, tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A térfigyelő kamerák felvételeit elemezve, a rendőrök személyismeretük alapján azonosították az elkövetőt, akit rövid időn belül elfogtak és előállítottak. A 23 éves tiszaföldvári férfit rablás bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Részletes beismerő vallomást tett. Figyelemmel a cselekmény súlyára a nyomozó hatóság őrizetbe vette és letartóztatását kezdeményezik.