Megrázó eset

2025.03.18. 18:30

Olyan balesetet látott a mezőtúri helyszínelő, hogy alig akarta elhinni

A helyszínelő és balesetvizsgáló munkája rendkívül sokrétű. Számos apró részlet, nyom és jel alapján, valamint szakértői vélemények segítségével kell összeállítania az esetek pontos rekonstruálását. Szilágyi Sándor zászlós, a Mezőtúri Rendőrkapitányság helyszínelője szerint feladata leginkább a nyomozók munkájához hasonlítható.

Szilágyi Sándor zászlós Mezőtúron született, ott nőtt fel és tanult. Gyermekként már kitűzött maga elé egy célt: profi labdarúgó akart lenni. Hétről-hétre védekező középpályásként lépett pályára, és volt is esélye a sportkarrierre, hiszen akkoriban a helyi csapat az NB II.-ben szerepelt. De tisztában volt azzal, hogy nem alapozhat mindent a focira, ezért néhány barátjával úgy döntött, rendőrnek áll. Így is tett: a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában tanult, majd Szolnokon járőrként kezdte pályafutását. 2005-ben visszatért Mezőtúrra, ahol előbb közlekedési járőrként dolgozott, később pedig balesetvizsgáló és helyszínelő lett.

Szilágyi Sándor baleseti helyszínelő
Szilágyi Sándor baleseti helyszínelő
Fotó: Szabó Gabriella

– Sokrétű munka ez, én a vizsgálói részét is szeretem – mondja Szilágyi Sándor. – Szeretem a baleseti mechanizmusokat vizsgálni, a szakértői véleményeket összevetni, jó esetben életet is menthetünk, segíthetünk a bajbajutottakon. És ez különösen jó, mert az emberek gyakran csak a büntetésekkel társítják a rendőrt, ilyenkor azonban a másik oldalunk is megmutatkozhat. Amúgy meg a balesetvizsgáló munkája bizonyos értelemben nyomozás a rengeteg apró részlet és a szakértői vélemények alapján.

Fotó: Szabó Gabriella

Szilágyi Sándor szerint nem lehet megszokni a lelki terhet

A Zsaru Magazinnak adott interjúban szóba került az is, hogy vajon hozzá lehet-e szokni a tragédiák látványához és az ezzel járó lelki teherhez. Sándor úgy véli, teljesen megszokni nem lehet, de az ember megtanulhat együtt élni vele. Pályafutása során számos megdöbbentő, szokatlan esettel találkozott. Egy alkalommal két autó akkora erővel ütközött, hogy az egyik jármű gyakorlatilag kettészakadt, mintha hatalmas olló vágta volna ketté. Volt vasúti baleset, öngyilkossági kísérlet, felborult sörszállító teherautó, és egy motoros gázolót is sikerült kézre keríteni, miután rendszámtöredék és térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították.

Mert a helyszínelésnek és a vizsgálatnak mindig hibátlannak kell lennie.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában