2025.03.13. 19:50
Csak gyümölcsöt kínált, erre megölték az idős zagyvarékasi almaárust
Majd’ minden bizonyíték az egyetlen vádlott ellen szól. Miközben majd’ minden körülmény hátráltatja azt, hogy végérvényesen és fellebbezhetetlenül jogerős ítélet szülessen a 2018 nyarán történt zagyvarékasi emberölés miatt indított büntetőperben.

2018-as zagyvarékasi emberölés. Minden nyom a hét évvel ezelőtt elfogott fiatalemberre mutat, de minden kétséget kizáróan nem tudják megállapítani a bizonyított bűnösségét. Képünkön a nyomszakértő vizsgálja a gyilkosság helyszínét
Fotó: Mészáros János
Már annak is több mint öt éve, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség először vádat emelt az ellen a fiatalember ellen, akit a Szegedi Ítélőtábla egyszer már jogerősen felmentett a zagyvarékasi emberölés bűntette alól. Az ügyészség új bizonyíték előkerülésére hivatkozva ez ellen fellebbezett, így perújításra került sor.

Fotó: Mészáros János
A vádirat szerint egy zagyvarékasi fiatalember bódító szerek fogyasztása miatt több alkalommal konfliktusba került a szüleivel. Ez történt 2018 nyarán is, mikor az apa kitette fia szűrét a családi házból. Ez idő alatt a fiatalember az éjszakákat hol az utcán, hol egy elhagyatott házban töltötte.
Ha a drog hatása alatt állt, az volt a szokása, hogy Zagyvarékas utcáit rótta, bolyongott, magában beszélt. Az ominózus napon, 2018. július 1-jén este 8 óra körül is így jutott el az idős, 83 esztendős hölgy Rákóczi úti házához, melynek kerítésére kifüggesztett papíron – „Édes alma eladó! 80 Ft/kg” – gyümölcsárusításra hívta fel a figyelmet az ott lakó asszony.
Hóna alatt egy pléddel – a közeli térfigyelő-kamerák mozgóképein ez látszik – a férfi almavásárlás céljából becsengetett a nénihez, aki beengedte. A házban az asszony és a fiatalember nem tisztázott okból konfliktusba került egymással, amely miatt a férfi kést ragadott és nyakon, illetve mellkason többször is megszúrta a hölgyet. Az idős asszony rövid időn belül életét vesztette. Az áldozat holttestét a helyi idős otthon egyik szociális gondozójának lánya fedezte fel másnap, aki édesanyjának segített az idős embereknek elkészített meleg ételek kiszállításában.
A gyilkosság után hét évvel sem tisztázott, hogy ki a bűnös a zagyvarékasi emberölésben
Az újabb bizonyíték egy megtalált genetikai nyom, melyet a feltételezett gyilkos, a dns-vel beazonosított zagyvarékasi fiatalember hagyott áldozata testén.
A mostani, március 12-i tárgyaláson megint nem került közelebb az ügy a végéhez. Dr. Pongrácz Zsolt bíró ezúttal egy tanút kívánt meghallgatni. Ám az illető vallomását, aki egy távoli büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjaként kivetítőn keresztül jelentkezett volna be, a technika ördöge nem engedte megszólalni.
A tárgyalást ezért Pongrácz bíró március 26-ra elnapolta...