2025.04.15. 17:25
Szúrós szag és füst várta őket, az ajtó kinyitása mindenkiből stresszt váltott ki
Hétfőn kora reggel Kisújszállásra riasztották a tűzoltókat, miután egy Pillangó utcai ingatlanban korábban keletkezett tűz nyomait találták. Az épületben lakó idős férfi életén már nem lehetett segíteni, gondozója talált rá. A halálos tűzeset megrázta a helyieket.
Hétfő hajnalban riasztották a kisújszállási tűzoltókat egy füsttel járó esethez, ahol egy idős férfi életét vesztette. A tűz kis területen keletkezett, de a füsttel telt lakás tragédiához vezetett. A halálos tűzeset rámutat, mennyire fontos figyelni az egyedül élő idősekre.

Fotó: Illusztráció / Forrás: Shutterstock
Egy halálos tűzeset mindig megrázó
Csillag Ferenc, a Kisújszállási Önkormányzat Tűzoltó-parancsnoksága parancsnokhelyettese, rajparancsnoka így emlékszik az esetre:
– Hajnalban kaptunk egy riasztást 4 óra 37 perckor, miszerint ajtónyitáshoz kellett vonulnunk. Ilyenkor mindig benne van az emberben a félsz, hogy itt és a környező településeken egy ismerős, vagy családtag, barát, rokon van bajban – idézi fel a történteket szakember.
Az ajtónyitások mindig stresszel járnak, mert általában valakire már azért kell rátörni azt, mert nem ad életjelet, így nem biztos, hogy mire mi bejutunk, egyáltalán életben lesz-e. Úgyhogy ilyen riasztáshoz mindig kicsit felfokozottabb idegállapotban indul el az ember
– mondja a rajparancsnok.
– Útközben már kaptunk egy pontosítást, hogy nem teljesen ajtónyitásról lesz szó, szúrós szagot éreznek és füst is van, a mentő már a helyszínre érkezett. Mivel a Pillangó utca nincs messze a tűzoltóságtól, hamar kiértünk, a gondozónő és a mentők fogadtak bennünket. Kiérkezés után mindig van egy külső felderítés. Megnéztük hol jön be az áramszolgáltatás, a gáz, mit kell leválasztani, illetve kikérdeztük a bejelentőt is. A mentősöktől megtudtuk, hogy füst van a lakásban, a szénmonoxid érzékelőnk is folyamatosan jelzett, így beöltöztünk teljes védőfelszerelésbe és behatoltunk az épületbe – mesélte részletesen a parancsnokhelyettes.
A hozzátartozó megérkezése az egyik legritikusabb pont
– Amikor bent meggyőződtünk róla, hogy tűz már nincs, korábban kialudt, de még füst van a lakásban, folytattuk a szellőztetést, átnéztük, és kizártuk a gázberendezéseket, hogy azokból esetleg további szivárgás ne történjen. A lakást átvizsgálva megtaláltuk a személyt, sajnos már nem élt. Megtettük az ilyenkor szükséges intézkedéseket, folytattuk a szellőztetést. Közben kiérkeztek a rendőrök is, az információkat nekik is átadtuk, illetve a hozzátartozó is megérkezett.
A parancsnokhelyettes kiemelte, mindig az a kritikus pont, amikor a hozzátartozó megérkezik, hogy ő hogy tudja kezelni a helyzetet, milyen lelkiállapotban van, oda lehet-e engedni. – Itt most a helyszín nem engedte meg, hogy beengedjük, mert füst volt az épületben. Karcagról is érkezett még egy tűzoltó egység, mert szénmonoxid-szivárgásról is szó lehetett, velük együtt közösen végeztük a felderítést. A lakás egy osztott épület egyik lakása volt. A felderítés során az is kiderült, hogy van egy beépített padlástere is, oda is felmentünk, de a tűz oda nem terjedt át és a mellette lévő lakásra sem. A tűz alapterülete, igazából 3 négyzetméter volt. A nyílászárók jól szigeteltek, ezért a tűz kialudt magától, nem volt oxigén utánpótlása, csak nagy füst keletkezett. A tűz okát jelenleg is vizsgálja a katasztrófavédelem, amikor lezárul, akkor derül ki pontosan mi okozhatta a tüzet. Magam 13 éve vagyok tűzoltó, tapasztalatból már sejtem a tűz okát, de amíg nem zárul le a vizsgálat, nem bocsátkozom semmilyen találgatásba – szögezi le Csillag Ferenc.
A kisújszállásiak még kedden is döbbenten álltak a történtek előtt. Varga Józsefné nyugdíjas is hallott a halálesetről.
– Őszintén sajnálom a bácsit, nem ismertem, de azt hallottam egyedül élt, beteg volt. Egy nyugdíjas klub vezetőjeként én is tapasztalom, hogy az egyedül élő idősek sokszor magányosak is, hiszen családjuk távol van. Látom tagjainkon is, milyen sokat jelent nekik, hogy egy közösségbe járnak, tartják velünk a kapcsolatot akkor is, ha esetleg nem tudnak részt venni rendezvényeinken. Oda kell figyelni az egyedül élőkre! – hangsúlyozza a klubvezető.
– Bár itt a család gondoskodott a bácsiról, volt egy gondozónő, aki egyébként nagyon jó kapocs a család és a beteg, idős ember között. Kívánom, hogy mindenkinek legyen olyan hozzátartozója vagy ismerőse, aki figyel rá kellőképpen, mert ezek a magányos emberek sajnos sok veszélynek – tűzeset, füstmérgezés, otthoni balesetek, hiszen elég egy óvatlan mozdulat és máris kész a baj – vannak kitéve – hívta fel a figyelmet Varga Józsefné.
