Empátiából jeles

2025.04.19. 13:00

Szinte hihetetlen mit vittek véghez a Lakitelek Mérnökség munkatársai az őzzel történt ütközés után

Egy őzzel történt ütközés az M44-esen akár tragédiával is végződhetett volna, de szerencsére senki nem sérült meg. Az igazi főszereplők azonban azok a mérnökségi dolgozók voltak, akik gyorsan és emberségesen segítettek a helyszínen.

Április 7-én, hétfő reggel 5:52 perckor egy közlekedési baleset történt az M44-es gyorsforgalmi úton, a Tiszakürti csomópontnál. Egy autós Cserkeszőlő felől haladt Lakitelek irányába, amikor egy őz ugrott a jármű elé, és a balesetet sajnos nem tudta elkerülni. Szerencsére sem ő, sem utasai nem sérültek meg – írja a MKIF Zrt. – Az ország útja Facebook-oldala.

Az őzet gázolt autó Forrás: MKIF Zrt. – Az ország útja Facebook-oldal

A helyszínre rövid időn belül megérkeztek az MKIF Lakitelek Mérnökség munkatársai, akik gyorsan lezárták a felhajtó sávot, biztosították a területet, és elkezdték a takarítást.

Zoltán utólag egy szívhez szóló levélben fejezte ki háláját:

„Nagyon segítőkészek, empatikusak, megértőek voltak. Ezer hála és köszönet! Gratulálok Önöknek is, hogy ilyen kiváló kollégáikkal, csapattal dolgoznak együtt.”

Mi pedig szeretnénk köszönetet mondani a Lakitelek Mérnökség munkatársainak az emberséges és példamutató helytállásért.
Zoltánnak és utasainak pedig kívánunk még sok-sok balesetmentes kilométert!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában