Leporolt akta

2025.05.07. 19:55

Hetekkel az esküvő után toppant be a férfi a házba, de már csak a nők rémült tekintetét látta

A mezőtúri ötös gyilkosság az egész országot ledöbbentette, az ügy óriási nyilvánosságot kapott. A mezőtúri gyilkosságról a Szolnok Megyei Néplap az akkori időkben kevésbé jellemző, bulváros formában számolt be. Cikkünk felelevenítette a történteket.

„Néhány hónappal ezelőtt olyan bűntény döbbentette meg megyénk lakóit, amelynek története a bűnügyi krónika egyik legfeketébb lapját képezi majd” – írta a Szolnok Megyei Néplap 1967. január 1-jén, újévi első, vasárnapi számában. Egy mezőtúri asszony ugyanis 1966. szeptember 13-án a Szegfű utca 7. számú házban véletlenszerű látogatásakor öt holttestre bukkant. Cikkünkben röviden összefoglaltuk, mi is történt a kegyetlen mezőtúri gyilkosságnál.

mezőtúri gyilkosság
Burai Árpád a bíróság előtt. A mezőtúri gyilkosság elkövetője öt nőt ölt meg még a '60-as években, „jutalma” akasztás lett
Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

Az esetet követően bő másfél évvel lapunk ismét hírt adott a brutális gyilkosságról.

„Mint ismeretes, 1966. szeptember 17-én Mezőtúron, a Szegfű utca 7. számú házban bestiális módon meggyilkolva találták özvegy F. Sándornét, B. Árpádnét, N. Istvánnét, valamint a 11 éves N. Ilonát és a 8 hónapos Cs. N. Editet. A gyilkosságsorozatot rendkívüli fizikai erővel, baltával követték el. A szálak a tizenhatszorosan büntetett előéletű Burai Árpádhoz, az egyik áldozat férjéhez vezettek” – írta 1968. február 6-án a Szolnok Megyei Néplap. Az Új Néplap elődje arról is beszámolt, hogy az ügyet először a Szolnok Megyei Bíróság tárgyalta, és 1967 júliusában halálra ítélte Burait. Azonban az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárás lebonyolítását rendelte el.

A mezőtúri gyilkosság elkövetője már gyermekként is bűnözött

Burai Árpád nem az egész országot megdöbbentő véres gyilkossággal kezdte bűnözői pályafutását. Már 14 éves korában bűnözésből tartotta fönn magát. Előbb csak piti tolvaj volt, huszonöt éves korában, 1956-ban viszont már súlyos testi sértés miatt került rács mögé. A rendkívül agresszív ember bűnlajstromában később szerepelt többek között hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, önbíráskodás is. Mindenkit megvert, aki a közelébe került, így például kegyetlenkedett első házasságából származó kislányával, mint ahogy feleségei is rettegve menekültek előle.

Burai második, terhes feleségét például úgy összeverte, hogy ezért 1964-ben súlyos testi sértés miatt került ismét rács mögé. 1966 augusztusában azonban szabadult, ekkor pedig megismerkedett a néhány hónapos kislányát egyedül nevelő Cs. N. Edittel, és pár nappal később már házasságkötő teremben mondták ki az esetükben egyáltalán nem boldogító igent. Ugyanis Editet már a „mézeshetek” alatt annyira elverte a férje, hogy az asszonyt kórházba kellett vinni.

Különös kegyetlenséggel végzett mindenkivel

A nő úgy rettegett Buraitól, hogy gyógyulása után nem is mert hazamenni, egy ismerősénél húzta meg magát. De Burai megtalálta F.-éknál, és szeptember 13-án este aztán rajta is ütött a házon, hogy mint elhagyott férj, megtorolja sérelmét. Ekkor a felesége és annak kisgyermeke mellett még a szállásadó és két nő is a házban töltötte idejét. Burai senkinek sem kegyelmezett – baltával ütötte agyon egy kivétellel mindegyikőjüket. Az őrjöngő szadista szinte felismerhetetlenségig szétverte a nők fejét.

  •  Feleségére például tizennégyszer sújtott le az éles szerszámmal
  •  míg a nyolchónapos csecsemőt a brutális férfi a falhoz csapta, így repesztve meg annak koponyáját. 
  • Editet – a feleségét – egyébként még össze is rugdosta, majd ugrált a testén. A helyszíni szemle során az is kiderült, hogy az első sebet minden áldozata a fején kapta, majd a földre zuhanó nőket már ott csapkodta a baltával Burai.

Hiába tagadott, meglett a perdöntő bizonyíték

A holttestekre rábukkanó szomszédasszony azonnal értesítette a rendőrséget. Az áldozatok névsorát átvizsgálva nem volt nehéz eljutni Buraihoz, akit néhány napon belül el is fogtak, kihallgatása során és a bíróságon azonban végig tagadott. A perdöntő bizonyíték végül a gyilkosságnál viselt ing lett. Ezt Burai öccsének kútjában találták meg úgy, hogy az ingbe rejtve rábukkantak a gyilkos fegyverre is. A helyszínen talált nyeles fésűről is kiderült, Buraié volt, ráadásul a férfi a gyilkosság időpontjára nem tudott semmilyen elfogadható alibit felmutatni.

Bár Burai elszántan védekezett az utolsó pillanatig, sorsát nem kerülhette el. Burai Árpádot, majdnem napra pontosan két évvel a gyilkosságok után, 1968. szeptember 4-én felakasztották.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában