2025.06.22. 14:30
A mezőtúri kislány úgy sejtette, ez történik, ha elhagyja a házat és megjelenik az az idegen
Ismét megszólalt Andrea Tonello. Az olasz édesapa 2012 óta most először láthatta Mezőtúron elbújtatott kislányát, Chantal Ildikót.
Ismét megszólalt Andrea Tonello. Az olasz férfi elárulta, hogyan tekint rá a több mint egy évtizedig Mezőtúron bújtatott kislánya, Chantal Ildikó.

Forrás: Bors/Facebook
Ogrénak látja apját Chantal Ildikó
– Tizenegy éven keresztül csak két-három embert látott az édesanyján kívül, soha nem hagyta el a házat, soha nem járt iskolába, soha nem járt orvoshoz és nem kapta meg az oltásait. Pszichológiailag nagyon törékeny – sorolta az ANSA olasz hírügyökségnek az édesapa. Andrea Tonello elárulta, emiatt is döntött úgy, hogy egyelőre nem viszi magával Chantal Ildikót szülőhazájába.
A Bors által szemlézett nyilatkozatában arról is beszélt, hogy nehéz évek állnak mögötte, de az igazi nehézség csak most kezdődik: kislánya ugyanis valóságos szörnyként tekintett rá.
„Újjá kell építenem a kapcsolatot”
– Újjá kell építenem a kapcsolatom ezzel a kislánnyal, aki valóságos ogreként tekint rám, mert így ábrázolt az anyja. Az anyja mindig azt mondta neki, hogy ha elhagyja a házat, eljövök, és elviszem innen egy távoli országba. Semmi ilyesmi nem fog megtörténni – szögezte le Andrea Tonello.
Hozzáfűzte, Chantalnak megvan a szobája olaszországi otthonában, bármikor mehet, amikor csak akar.
Arról, hogy az olasz férfi hogyan szeretné szorosabbra fűzni kapcsolatát a kislánnyal, és hogy haragszik-e a történtek miatt volt párjára, a Bors cikkében olvashatnak!
Tizenkét év után láthatta újra kislányát
Mint arról hírportálunkon is beszámoltunk, 2012 óta most először láthatta kislányát az az olasz édesapa, aki elől magyar édesanyja, S. Klaudia rejtette el közös gyermeküket Magyarországon. A már kamasz Chantal Ildikót Mezőtúron találták meg a rendőrök. Kiderült, hogy a mezőtúri lány szinte teljes izolációban élte eddigi életét, nem járt iskolába, mi több, szinte teljesen elrejtették nem csak édesapja, de a külvilág szeme elől is.