2025.06.21. 06:20
Az aláírás pillanatában lett rosszul a szolnoki férfi, elképzelni se tudta, mi történik a szervezetében
A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat egy 25 éves békés vármegyei nővel és 2 társával szemben, akik a sértettet hitegetve még annak ingatlanához is hozzájutottak.
A vádirat szerint a cselekmény idején 70 éves sértett 2022 őszén Szolnokon, otthonában az egyik újságban olvasta a nő hirdetését, melyben idős személyek ellátását, gondozását vállalta. Az idős férfi ezt követően a hirdetésben szereplő telefonszámot felhívta, majd az egyeztetés alapján másnap busszal elutazott a nő Békés vármegyei otthonába –
részletezte az ügyet dr. Lánczi Rajmund, a Szolnok Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivője.

Forrás: Magyarország Ügyészsége
Találkozásukkor a nő magát a sértettnek – valótlanul – sikeres építési vállalkozóként mutatta be, aki három ingatlannal rendelkezik, melyet követően az idős urat egy ismeretlen, jól berendezett ingatlanba kísérte, hogy sikeres vállalkozói minőségének látszatát megerősítse. A nő sem egyéni vállalkozóként sem gazdasági társaságban nem folytatott vállalkozói tevékenységet.
Bizalmi viszonyba kerültek
A találkozást követően a nő a sértettel napi szinten tartotta a kapcsolatot telefonon annak érdekében, hogy érdeklődését fenntartsa, melynek következtében a csaló az idős férfival bizalmi viszonyba került, a sértettben azt a téves képzetet is kialakította, hogy akár élettársi kapcsolatba is kerülhetnek majd, illetve összeköltözhetnek.
A vádirat szerint a nő már első találkozásukat követően, még a férfi hazaérkezése előtt a sértettet felhívta, és arra a valótlan körülményre hivatkozással, hogy a vállalkozásába be kellene segíteni, kölcsönkért tőle 200 ezer forintot. A nő közölte a kölcsönkérés során, hogy a „bátyja” – aki valójában a férje, másodrendű vádlott volt – már úton is van, és a vasútállomáson várja majd a sértettet, hogy átvegye a kölcsön összegét. A nő ígéretet tett arra a sértettnek, hogy 2-3 napon belül a kapott összeget visszafizeti. Az idős férfi Szolnokon, lakóingatlana előtt át is adta a 200 ezer forintot a nő férjének. A nő és annak férje 2022 őszén még további 210 ezer forintot csalt ki ugyanezen indokkal a férfitól, a kölcsönkért összeg visszafizetése már a megállapodás megkötésekor sem állt szándékában a vádlottaknak.
Pakoljon, mert mennek érte
Később, 2022. októberében a nő telefonon ismét felhívta az idős férfit, és valótlanul azt közölte vele, hogy pakolja össze az iratait és a ruháit, mert délután mennek érte, és elviszik Galgahévízre, ahol együtt fognak lakni a sértett és a nő, és házasságot kötnek. A délutáni órákban a nő és férje el is vitte a sértettet Galgahévízre, ahol egy házat mutattak neki arra hivatkozással, hogy ott fognak élni.
Ezt követően a vádlottak a férfit Turára szállították, ahol a gépkocsiba beszállt harmadik társuk, egy 36 éves nő, akit a 25 éves nő – valótlanul – sógornőjeként mutatott be a sértettnek, majd közölték a sértettel, hogy Budapestre mennek a ház miatt ügyvédhez. A három vádlott és a sértett személygépkocsival el is indultak Budapestre. Az utazás során a sértett üdítőt ivott, melybe a vádlottak egyike ismeretlen eredetű anyagot kevert, amitől az idős sértett bódult állapotba került.
Elétettek egy ajándékozási szerződést
Ezután Budapesten a vádlottak egy ügyvéd irodában, ajándékozási szerződést írattak alá az idős férfival, melyben 7 millió forint értékű szolnoki ingatlanát a férfi a sógornőként bemutatott harmadrendű vádlottnak ajándékozta. A sértettnek nem állt szándékában az ingatlan elajándékozása, bódult állapota miatt nem fogta fel, hogy mi történik körülötte. Az ajándékozási szerződés alapján harmadrendű vádlott tulajdonjogát az ingatlannyilvántartásba bejegyezték, a sértett tulajdonjogát pedig törölték, majd a nő az ingatlant továbbadta.
Az idős sértettet végül szombathelyi rokonai mentették ki szorult helyzetéből, akik a férfit magukhoz vették és a feljelentést megtették. A kicsalt ingatlan tulajdonjoga még jelenleg sem szállt vissza a sértettre.
Börtönbüntetés lehet a vége
Az ügyészség vádiratában a sértettet házassági ígérettel is szédítő nővel és többszörösen büntetett előéletű férjével szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg „képzeletbeli sógornőjükkel” szemben felfüggesztett szabadságvesztés, továbbá mindhárom vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását, valamint az ingatlan értékére vagyonelkobzás alkalmazását indítványozza.
Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság hivatott döntést hozni.

Váratlan hírt tett közzé hivatalos oldalán a város, döbbenten olvasták a túrkeveiek