2025.06.19. 19:54
Érezhető volt a feszültség, amikor megérkeztek a luxusautók: ez történt a szolnoki Lidl parkolójában
Emberölés bűntettének kísérlete, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat egy 26 éves férfival szemben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség tavaly november 27-én. A vád szerint az illető 2023 nyarán két alkalommal is alaposan megkeserítette egy testvérpár életét, leegyszerűsítve: embert akart ölni.
A vádirat szerint a Zagyvarékason élő vádlott előbb 2023. május 7-én, nem sokkal este kilenc óra után, a szolnoki Délibáb utcai Lidl áruház parkolójánál megbeszélt találkozón a tartozása miatt egy kalapáccsal rontott korábbi, szolnoki „üzlettársára” és luxusverdájára. Máig tagadja, hogy embert akart ölni.

Fotó: Mészáros Géza
A férfi szétverte az általa vezetett prémiumautót, kirángatta a sértettet a vezetőülésből, majd kalapáccsal és ököllel bántalmazta, egészen addig, míg a sértett öccse bajba jutott bátyja segítségére nem sietett. A luxusautóban csaknem másfél millió forintos kár keletkezett, és a sértett is sérüléseket szenvedett.
Két hónappal később a vádlott és a sértett öccsének útjai ismét keresztezték egymást. A vádlott 2023. július 28-án, nem sokkal este nyolc óra után, a 32. számú főúton haladva találta szembe magát a korábbi „megmentővel”. Mindketten leparkoltak, majd rövid veszekedés után a vádlott visszaült az autójába, és a vád szerint, mintegy 50-64 kilométer/órás sebességgel, szándékosan elütötte a vezetőülés mellett, a nyitott gépkocsiajtóban álló sértettet, aki előbb a vádlott gépkocsijának motorháztetőjére, majd onnan az árokba zuhant. A sértett ezúttal súlyos sérüléseket szenvedett, de a halálának elmaradása a vád szerint csak a véletlenen múlott, míg a gépkocsiban csaknem 400 ezer forint kár keletkezett.
A törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson nem derült ki, hogy a vádlott embert akart ölni
A két eset után indult büntetőügyben június 19-én tárgyalást tartottak a Szolnoki Törvényszéken. Dr. Nádor Zoltán bíró először a vádlottat hallgatta meg. Az illetőről kiderült, hogy „autóbizniszben” utazott, korábban drogproblémái is voltak, majd belekeveredett egy verekedésbe is. A sértett családjának, mint ellenérdekelt fél tagjai is „üzletemberek”.
A csütörtöki bizonyítási eljárás során igen nehezen bontakozott ki a két erőszakos esemény története. A vádlott és a tanúk meghallgatása majdhogynem szöges ellentétben voltak egymással. Elhangzott, hogy az érintettek mindegyikének prémiumautója volt, van. A két évvel korábbi nyáron BMW, Mercedes, Audi, Ford és Volvo típusokkal érkeztek a helyszínre a tartozáson, vagy lányokon összekülönbözött felek és társaságuk tagjai. Egyiküknél-másikuknál gázriasztó-pisztolyok, éles marok-lőfegyverek, csákányok, viperák, kalapácsok, kések, bicskák és egyéb szúró-vágó eszközök voltak. Az egyik tanú szerint csupán baráti beszélgetés miatt találkoztak egymással, ami után autósüldözés, és ronccsá tört kocsik jelezték barátságtalanabb szándékukat.
A csütörtöki tárgyaláson derült ki, hogy ennek az ügynek a vádlottja és a sértettje egy másik büntetőügyben, ellenkező felállásban sértett és vádlott, mely helyzet azt jelzi, hogy a két család régi vetélytársai egymásnak, és minduntalan erőszakosan igyekeznek megoldani egymással szemben fennálló problémáikat.
A szembesítések nem vezettek eredményre, egyes tanúk visszavonták a nyomozás alatt tett vallomásukat, mások ma sem múló álmatlan éjszakákról beszéltek a történtek miatt. A bizonyítási eljárás ősszel folytatódik...