Ahogy a gyerekek látják

2025.06.18. 14:00

Közel ezer pályamű érkezett, több kategóriában is kihirdették a legjobbakat

Idén is nagy sikert aratott a „Biztonságos közlekedés gyerekszemmel” címmel meghirdetett pályázat. A rajzpályázat során 803 fiatal nevezett, s három korcsoportban hirdettek eredményt.

Hatalmas volt az érdeklődés az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett rajzpályázat iránt. A bíráknak több, mint 800 pályamű közül kellett kiválogatnia a legjobbakat – olvasható a police.hu oldalon.

Rajzpályázat eredményeit méltatták
Sokan kaptak díjat a Biztonságos közlekedés gyerekszemmel című rajzpályázatnál
Forrás:  Police.hu

Eredményt hirdettek a rajtpályázaton

A rajzpályázat megalkotói arra voltak kíváncsiak, hogyan is képzelik el a gyerekek a biztonságos közlekedést. Az ifjú tehetségek fantáziája rendkívül szárnyalt, ugyanis jóval több alkotás érkezett be, mint tavaly. Három korcsoportban várták a kézzel készített műveket, melyek között több technika is érvényesült: valaki színes ceruzát, filctollat vagy éppen ecsetet ragadott.

Az ünnepélyes eredményhirdetést június 11-én tartották a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, melyre meghívták a gyermekeket és felkészítő tanáraikat is. A nyerteseket Kun József rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, a bizottság elnöke köszöntötte, majd átadta az ajándéktárgyakat.

Több kategóriában is díjakat osztottak

Óvodások (3–6 évesek, 121 pályamű)

  • Nász Patrik (6 éves, Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvodák)
  • Simon Kata Szofi (5 éves, Szent Anna Katolikus Óvoda, Kunszentmárton)
  • Dobák Lujza (5 éves, Központi Óvoda Katica Csoport, Jászberény)
  • Gyuris-Nagy Dóra és Fekete Zselyke (5 és 6 éves, Szászberek Kincses Sziget Óvoda Szivárvány és Napsugár Csoport)
  • Vitáris János (6 éves, Virágoskert Óvoda és Bölcsőde, Rákóczifalva)
  • Lakatos Nándor Sándor, Vékony Zsolt Imre és Szilágyi Zsófia Réka (6 évesek, Homoki Óvoda Katica Csoport, Tiszaföldvár)

Alsó tagozatosok (7–10 évesek, 513 pályamű)

  • Kolláth Máté (9 éves, Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola)
  • Retkes Daniella (9 éves, Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola)
  • Németh Anna Lea és Daróczi Gizella Panka (10 évesek, Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola)
  • Pusoma Ádám (9 éves, Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola)
  • Szórát Arabella Judit (10 éves, Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola)
  • Faragó Adél és Tóth Emese (10 évesek, Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola)

Felső tagozatosok (11–14 évesek, 169 pályamű)

  • Lestyán Leonárdó (5. a, Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola)
  • Görög Gréta (8. o., Tószegi Általános Iskola)
  • Árpós Dominik (6.b, Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény)
  • Orosz Vivien (6. o., Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola)
  • Palotai Evelin Piroska (6. a, Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)
  • Janó Anita (6. a, Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)
  • Nagy Vivien (6.a, Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában