2025.07.05. 14:34
Egy ideje nem jelentkeztek az albérlők, rettenetes dologra bukkant a házba betoppanó főbérlő
Rettenetes állapotban talált rá a tiszaföldvári otthonára egy tulajdonos, miután egy fiatal pár albérlőként használta az érintett ingatlant. Egy év elteltével az illegális lakásfoglalók szemétlerakót hagyva maguk mögött, szó nélkül távoztak.
Illegális lakásfoglalók miatt került szorult helyzetbe egy tiszaföldvári lakó. Egy fiatal pár foglalta el az ingatlant azzal az ígérettel, hogy felújítják a házat, miközben egy fillért sem fizettek, az értékesíthető ingóságokat eltulajdonították, a helyet szemétlerakóvá, romhalmazzá tették, és egy 400 ezres villanyszámlát hagytak maguk mögött. A tulajdonos szerint a lakásból mindent kipakoltak, amit lehetett elvittek vagy eladtak. A tulajdonos most a közösségi oldalakon osztja meg a történetét, hogy másokat is megóvjon a hasonló esetektől.

Forrás: Beküldött fotó
Könnyen lehetünk az illegális lakásfoglalók áldozataik
Egy fiatal pár költözött be kisbabájával egy kertes házba Tiszaföldváron. Albérletet kerestek, és amikor megtalálták a megfelelő ingatlant, még azt is megígérték a főbérlőnek, hogy rendbe hozzák a házat. „Majd mi felújítjuk, aztán lelakjuk” – hangzott el állítólag az első találkozáskor. Csakhogy utólag úgy tűnik, ők egészen mást értettek a „lelakás” fogalma alatt.
A ház, amit elfoglaltak, mára lakhatatlanná vált. A főbérlő elkeseredetten számolt be közösségi oldalán arról, mit talált, miután végre sikerült kipakoltatnia a családot. A posztja lavinát indított el, rengetegen hozzászóltak, sokan ismerték a párt, vagy legalábbis hallottak már róluk. Olyan részletek derültek ki, amiket nehéz elhinni.

Forrás: Beküldött fotó
A ház belseje bűzlött, a padlókon kupacokban állt
- a szemét,
- a használt pelenkák,
- a rothadó ételmaradékok, és széttört bútorokat lehetett látni szinte minden helyiségben.
Volt ott egy vödör is, nem akármilyen célra. Mellékhelységként használták, amit bent tároltak a házban.
Olyan bűz volt a házban, hogy azt szavakkal leírni nem lehet! Az a vödör már napok óta ott lehetett.
– osztotta meg a tulajdonos. A főbérlő szerint az illegális lakásfoglalók lepusztították az ingatlant, ami mozdítható volt, azt elvitték vagy eladták. Szinte minden eltűnt, ami nem az használhatatlanná vált.
Sajnos, a mérhetetlen kárt már senki nem téríti meg, de a leírtak alapján abban bízik a főbérlő, hogy a páros legalább meggátolhatja, hogy másokat is átverjen ez a páros, akik koszban és szutyokban is vígan élték kártékony életüket.
„Elkeserítő, hogy a károsult semmit sem tud tenni az ilyen arcátlan emberek ellen!” „Arra nem is gondoltam, hogy létezik olyan, aki a rettenet képeket megnézve a károsultat fogja bármiért is hibáztatni!” „Mit szólna ilyen szomszédsághoz, vagy önnek kellene mindent eltakarítani és a villanyszámlát kiegyenlíteni az ingyenlakó párocska helyett?” „Remélem sokan látják ezt a posztot és nem lesz olyan, aki hisz ennek a párnak!” – fejtették ki többen a véleményüket.

Forrás: Beküldött fotó
A romok között álló főbérlő szerint nem a népszerűség hajtotta, hogy megosztotta a történetét.
Felháborító, hogy a káromat senki nem téríti meg, és még én vagyok a hibás, mert megmutattam, mire képesek ezek az emberek?
– írta a bejegyzésében.
Többen megjegyezték, hogy az ilyen illegális lakásfoglalók miatt egyre kevesebb kiadó ingatlan van a környéken. A bérbeadók félnek, és jogosan. Mert ha valaki egyszer hasonló helyzetbe kerül, nagyon nehéz belőle kikeveredni.
– Nem unatkozom még egy darabig, mire eltakarítom, amit ezek a hátrahagytak – írta elkeseredve a tulajdonos.
A történet tanulsága súlyos, hiszen bárki lehet áldozat. Nem kell hozzá naivnak lenni, csak egy rossz pillanatban jóhiszeműnek. Az illegális lakásfoglalók lakhatatlanná tesznek házakat, széttört bútorokat és, szemétlerakatot hagynak maguk után.