CIBAKHÁZA

2018.05.14. 16:30

Majdnem kiraboltak egy cibaki dohányboltot, de az alkalmazott ellenállt

Egy cibakházi dohányboltot próbált meg kirabolni egy helyi férfi. A rendőrök – állampolgári segítséggel – perceken belül elfogták.

Egy arcát kapucnival takaró férfi ment be egy cibakházi dohányboltba május 13-án 11 óra körüli időben, ahol a pulóvere zsebébe rejtett kezét az eladóra szegezve a bevételt követelte.

Az alkalmazott nem teljesítette kérését, erre az ismeretlen azzal fenyegette, hogy lelövi, de ez sem vezetett eredményre, így zsákmány nélkül távozott.

Két járókelő – észlelve az eladó segélykiáltását – az üzletből kilépő menekülőt a járőrök kiérkezéséig visszatartotta, akit így a rendőrök néhány percen belül elfogtak és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra előállítottak.

A járőrök a ruházat- illetve a helyszín környezetének átvizsgálása során fegyvert vagy annak látszó tárgyat nem találtak, a 36 éves férfi a felsőruházatába rejtett kezével csak imitálta az eszközt.

A nyomozók rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására – tudtuk meg az eset részleteit a megyei rendőrségtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában