KARCAG

2018.05.10. 14:35

A holokauszt emléknapja alkalmából tartottak előadást Karcagon (galéria)

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából a Spinoza Színház Egy végzetes négyszög története – Ferenczi Sándor és Sigmund Freud barátsága című előadását tekinthették meg az érdeklődők szerdán a Déryné Kulturális Központban.

Daróczi Erzsébet

A Karcagi Zsidó Hitközség nyitni szeretne Karcag város lakossága felé, ennek a folyamatnak részeként valósult meg ez az előadás is.

A megjelenteket Csillag Barnabás, a Karcagi Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte. Mint elhangzott, az Országgyűlés 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen.

Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották.

– Karcag városának, a hitközségünknek is voltak áldozatai. 778 karcagi zsidóból 446-an haltak mártírhalált.

– Drága emléküket a templom előcsarnokában elhelyezett márványtáblába vésett nevük, és a temetőben felállított mártír-emlékoszlop őrzi. A karcagi hitközség létszáma mára egyre csökken.

– A hitközség pár éve megnyitotta kapuit a város lakossága előtt azért, hogy megismerjék a zsidó kultúrát, a múltat, s hogy közösen építsük a jövőt. Ennek keretében már volt színmű előadás diákoknak, mellyel közismeret-bővítési célzattal a megfelelő holokausztszemlélet kialakulásához szerettek volna hozzájárulni, de voltak már hangversenyek is a zsinagógában.

Kovács Sándor országgyűlési képviselő beszédében megemlékezett a Karcagi Zsidó Hitközség mártírjáról valamint a több mint 600 ezer magyar áldozatról, és azokról a túlélőkről, aki magukkal hordozzák a testi és lelki sebeiket.

Mint mondta, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján emlékeznünk, emlékeztetnünk, tanítanunk és példát kell mutatnunk a fiataloknak is, hogy hasonló borzalmak soha többé ne ismétlődhessenek meg.

Az emlékezés után Sándor Anna, a budapesti Spinoza Színház tulajdonosa, a darab írója, producere ajánlotta a nézők figyelmébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában