SZOLNOK

2018.02.16. 06:58

El sem hinné, milyen állatok tolhatnak ki velünk a városban

Jóllehet, a városok elsősorban az emberek igényeit hivatottak kiszolgálni, azonban nem csupán számunkra biztosítanak ideális lakókörnyezetet. Szolnok épületlakó állatai közül a denevér viszonylag gyakori, de nyesttel is elég sűrűn lehet találkozni. A szakember azonban toleranciára és türelemre kéri a város­lakókat.

Czakó Nóra

Bárhol felbukkanhat egy-egy fehér gólya a városban – akár szokatlan helyeken is.

Fotó: Mészáros János

– Változatos élővilággal büszkélkedhet a megyeszékhely.

– Köszönhető ez a Tisza és a Zagyva folyóknak, melyek részekre szabdalják a várost, megtörve ezzel a betonrengeteget – mondta honlapunknak Urbán Sándor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Helyi Csoportjának elnöke.

Tévhit, hogy az ember hajába kapaszkodnak

A megyeszékhely nagyobb denevérállomány részére biztosít életlehetőséget. Ezek az állatok alapvetően az emberi építményeken levő résekbe húzódnak be, például a panelházak hézagaiba.

Eredetileg a fák odvaiban laktak, ezeket azonban az erdőgazdálkodás során kivágták, így kénytelenek voltak lakóhelyet váltani. Főként a Zagyvaparti-lakótelepen, a Móra út környékén, a még le nem szigetelt panelházakban találkozhatunk ezekkel az állatokkal.

Azonban a Széchenyi városrészben és a vasútállomás környékén is megfigyelhetjük őket.

– Konfliktus abból szokott adódni, amikor elszaporodnak a denevérek, és az ott lakók ki akarják költöztetni őket. Ez azonban lehetetlen vállalkozás, mert az ember a szűk lyukakhoz nem fér hozzá.

– Ráadásul ezek az állatok védettek, ezért nem is szabad őket eltávolítani. A denevérek a cincogásukkal és az ürülékükkel tudnak kellemetlenséget okozni.

– Ugyanakkor hasznosak is, mert az emberre kártékony és kellemetlenséget okozó rovarokkal táplálkoznak. Például legyekkel, szúnyogokkal, levéltetvekkel.

– Ennek ellenére a küllemük és életmódjuk miatt a legtöbben nem szeretik őket, mert éjszakai életet folytatnak, és riasztó külsővel rendelkeznek – mondta Urbán Sándor.

A szakértő arról is beszélt, hogy már többször megcáfolták a tévhitet, miszerint ezek az állatok belekapaszkodnak az ember hajába.

Vérszívó denevérek pedig egész Eurázsiában nincsenek, csak a trópusokon élnek, így itt, az Alföldön nincs mitől tartanunk.

– Ezek az állatok azonban a lakásba is betévedhetnek. Ha éjszaka szellőztetünk, és nincs szúnyoghálónk, a denevér a fényre vonzódva berepülhet az ablakon. A lámpák azért csalogatják őket, mert tudják, hogy sok éjjeli rovar köröz körülöttük.

– A szobába betévedő denevértől egy egyszerű módszerrel tudunk megszabadulni. Kapcsoljuk le a világítást, hogy sötét legyen a lakásban, az ablakot pedig hagyjuk nyitva.

– A denevér perceken belül észreveszi, hogy nem jó helyen van, és kirepül – magyarázta a szakember.

Forrás: Shutterstock

A vezetékeket is megrágja a szenvtelen nyest

Nyestekkel is elég gyakran találkozhatunk Szolnokon – ez az állat még a belvárosban is jól érzi magát. Nagyon ügyes és leleményes jószág ugyanis.

Tudatosan választják az ember környezetét, hisz építményeink kiváló búvóhelyet vagy lakóhelyet biztosítanak számukra. Az épületek padlásterébe, zugaiba bárhová be tud költözni, emellett az év minden szakában bőséges táplálékot is talál itt.

Az apró termetű ragadozó fő táplálékát a rágcsálók jelentik.

– Általában azért nem kedvelik a lakosok a nyesteket, mert szenvtelenek az ürülékükkel és a zsákmányaik maradványaival. Bizonyos esetekben pedig kárt is tudnak tenni azzal, hogy megrágják az elektromos vezetékeket – tudtuk meg Urbán Sándortól.

– Olyat is hallottam már, hogy autók kárpitját rongálták meg. Az Arany János utcában például történt már ilyen eset. Viszont ahol a nyest megtelepedett, ott patkány nem lesz a környéken, mert ez a rágcsáló fő táplálékai közé tartozik.

A vaddisznót és a rókát is zavarja az ember

Mezei nyúllal, őzzel, rókával és vaddisznóval a belvárosban általában nem akadhatunk össze, ugyanis zavarja őket az ember jelenléte.

A külvárosi részekbe, a Széchenyi-lakótelepre és a Tallinn városrészbe viszont betévedhetnek.

– Vaddisznóval szembetalálkozni nem épp kellemes élmény. Féljük és tiszteljük ezt az állatot – nem is alaptalanul.

– Egy kifejlett példány ugyanis az emberre is veszélyes tud lenni. A kóborló vaddisznók többsége azonban még fiatal, és kis termetű.

– A róka pedig főként egerekkel és pockokkal táplálkozik, de a tyúkokat is kedveli, elpusztítja. Tegyünk említést a rágcsálókról is, ugyanis az egér, pocok és patkány is velünk élő állatfajok.

– Amióta az ember létezik, az általunk megtermelt élelmiszereken élősködnek. Mindenhol ott vannak, és nem tudunk tőlük megszabadulni.

– Az ő létezésüket is el kell fogadnunk, de védekeznünk is kell ellenük. Ugyanis ha elszaporodnak, komoly gazdasági károkat is okozhatnak és ürülékükkel szennyezik a mi táplálékunkat – ​mondta a természetvédő.

A megyeszékhelyen fészkel a legtöbb gólya

Madaraink közül Szolnokon a legnagyobb számban galambokkal és feketerigókkal naponta találkozhatunk. A téli hónapok jellegzetes ragadozó madara az erdei fülesbagoly, ami azzal magyarázható, hogy áttelelésük biztosítottabb a városban.

Az alföldi települések jellegzetes lakója a fehér gólya, mely városunkban is nagy számban fészkel. A megyei jogú városok közül ugyanis Szolnokon fészkel a legtöbb pár.

Bárhol felbukkanhat egy-egy fehér gólya a városban – akár szokatlan helyeken is.
Fotós: Mészáros János

Még a belváros közepén is láthatunk gólyafészket, például a Fiumei úti iskola kéményén. Fecskékkel is lépten-nyomon találkozhatunk, bár ezek létszáma is megfogyatkozott a korábbihoz képest.

Egykor a Boldog Sándor István körúti fecsketelep volt hazánk egyetlen hivatalos belvárosi védett területe.

– A piactér környéke hemzseg a galamboktól, a belváros pedig a baglyoktól. A Táncsics Mihály út és a Boldog István körút közötti belvárosi szakaszon például még most is ötven-nyolcvan erdei fülesbagoly tanyázik.

– Azonban a Széchenyi és a Tallinn városrészben is több tucat él belőlük. Ami pedig egyfajta szenzációnak számít Szolnokon, amikor a folyókon már jég is van, és felbukkannak a bütykös hattyúk.

Urbán Sándor kifejtette, mi a magyarázata annak, hogy a madarak városokban is gyakran fészkelnek. Egyes fajok, mint például a fecske és a gólya, kimondottan csak az emberi építményeken tudnak fészkelni, ezért élnek a közelünkben.

Más állatok viszont az emberi kíméletlen üldözés elől húzódtak be a városba. Ami szintén vonzó számukra, az a bőséges táplálék, mely itt a rendelkezésükre áll.

Toleránsnak kell lennünk az állatokkal szemben

– Hermann Ottó azt mondta, hogy a természetben nincs sem káros, sem hasznos élőlény, mert minden állatra szükség van a biológiai egyensúlyhoz.

„Az élővilág ugyanis millió szállal kapcsolódik össze, egymásból él.”

– Ha pedig megpróbálunk kiirtani egy-egy fajt, később nagyobb kárunk származhat belőle. Éppen ezért békés egymás mellett élésre, toleranciára buzdítanék mindenkit.

– Legyünk türelmesek és megértőek élőlénytársainkkal! Ha pedig mégis szeretnénk megszabadulni valamilyen jószágtól, állatvédőknek, természetvédelmi szakembereknek szóljunk – hangsúlyozta Urbán Sándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos szempontból saját magunk ellenségei vagyunk.

Urbán Sándort kérdeztük a velünk élő állatokról.
Fotós: Mészáros János

Gondatlanságból és feledékenységből ugyanis rengeteg olyan élelmet biztosítunk bizonyos állatfajoknak, melyekről nem is gondolnánk, hogy nekik fontos élelemforrás. Így szaporodnak el például a rágcsálók is.

Ha viszont nem biztosítunk számukra bőséges táplálékot, akkor maguktól is távoznak. Ugyanis, ha egy állat valahol nem érzi jól magát, elmegy.

Őz szaladgált a belvárosban

Egy nem mindennapi esetről számoltunk be négy évvel ezelőtt. Többen ugyanis egy riadt őzet láttak rohanni Szolnok belvárosában.

Reggel a Kossuth tér közelében látták, egy másik szemtanú szerint pedig az Ady Endre út felé tartott a riadt jószág. Egy mezőtúri vadász a Petőfi Sándor utcában találkozott össze az őzzel.

Az állatot többen is próbálták befogni, sikertelenül. Végül dr. Kovács Sándor ügyésznek és egy járókelőnek sikerült elcsípnie a Jókai úton, a megyei ügyészség bejáratánál.

Az őz annyira meg volt rémülve, hogy a belvárosban tett útja során több kirakatnak és ablaknak is nekirohant. Szerencsére azonban csak kisebb horzsolásokat szenvedett.

Hihetetlen, hogy a reggeli csúcsforgalomban egyetlen autóval sem ütközött össze.

Kasuba András megyei fővadász szerint valami miatt megriadhatott az állat, talán kutyák üldözték. Emiatt szaladhatott be a belvárosba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában