SZÍNHÁZ

2018.02.11. 06:55

Ismét színpadra állnak a kis Ádámok és Évák

Nyolc esztendővel ezelőtt, 2010-ben Az ember tragédiáját adták elő a diákszínészek a Szigligeti Színházban.

A tavalyi találkozón népek meséit dolgozták fel a színjátszó csoportok. Idén is élvezetes előadásokra számíthatunk

Fotó: Csabai István

Ezzel indult útjára a ma már országos sikert arató Ádámok és Évák ünnepe. A szolnoki teátrum idén ismét útjára indította színjátszóversenyét.

Tizenöt csoport áll majd színpadra február 21-én. Az ember tragédiája, a bibliai történetek és a regék, mondák, mesék után idén a magyar írók műveit dolgozzák fel.

– Az idei esztendő újdonsága, hogy a középiskolák mellett immár általános iskolás csoportok is bemutatkoznak – emelte ki kérdésünkre válaszolva Kiss József, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője, a rendezvény ötletgazdája.

– Ebben az évben ráadásul már vidéki vendégeink is lesznek, hiszen a tiszaföldvári Hajnóczy gimnázium társulata is fellép. A feladat most az, hogy magyar írók műveit állítsák színpadra a fiatalok.

– Így Jókaitól József Attiláig, Karinthytól Mikszáthon át Hajnócziig számos izgalmas és érdekes alkotást dolgoznak fel. Sőt, kortárs szerző, Tóth Krisztina művét is bemutatja az egyik csoport.

A tavalyi találkozón népek meséit dolgozták fel a színjátszó csoportok. Idén is élvezetes előadásokra számíthatunk
Fotós: Csabai István

Az Ádámok és Évák ünnepe a kultúra, a művészetek iránt fogékony fiatalokat megismerteti a színjátszás örömével, közelebb hozza őket a „világot jelentő deszkákhoz”, akik így a saját bőrükön tapasztalhatják, hogy milyen feladatokkal jár egy színdarab színpadra állítása.

A program a közösségépítés mellett az intézmények közötti kapcsolatot is erősíti, hiszen a részt vevő csoportok, intézmények a felkészülés alatt folyamatosan kapcsolatban álltak egymással, kommunikáltak a színházzal, műhelymunkájukat szakemberek segítették. A kezdeményezés segíti a diákokat abban, hogy színházszerető felnőtté váljanak.

Az Ádámok és Évák az elmúlt években országos sikert aratott. A program indulása óta Szolnok mellett több mint tíz színház hirdette meg ezt az ünnepet.

A verseny zsűrijében foglal majd helyet Szűcs Gábor, a Pécsi Országos Színházi Találkozó igazgatója és Quintus Konrád színművész is, aki a József Attila Színházban hívta életre ezt a rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában