Tudta, hogy Kossuth Lajos valójában nem is volt egyértelmű hősalak?

Nem volt egyértelmű hősalak. Valójában már kortársait is megosztotta, különösen a forradalomban, a szabadságharcban, valamint az emigrációban betöltött szerepével.

Halála után vált kifejezetten történelmi alakká, amit forradalmi eszméi miatt még monumentálisabbá tett a szocialista kor Magyarországa. Ekkor vezették be például a róla elnevezett Kossuth-díjat, közterületek sora kapta a nevét.

Az őt kritizáló megnyilvánulások azóta is kisebbségben vannak, annak ellenére, hogy emberi, politikai és szakmai életében, pályafutásában számos visszás jelenség mutatható ki.

– Kezdjük az elején. Állítólag fiatalkori pályafutása sem volt makulátlan, ha jól tudom, valamilyen hivatali vagy pénzügyi visszaélés is árnyékot vetett a nevére.

– Az eset 1831 őszén kezdődött, amikor Zemplén vármegye árvaszéki bizottmánya a fiatal Kossuthot ügyvédi minőségben megbízta, hogy egy nemrég elhunyt kisnemes borkészletét értékesítse, majd a befolyt pénzt adja át az árváinak.

– Kossuth hamar eladta a rá bízott értéket, de a pénzt csak külön felszólításra, közel fél évvel később fizette ki a jogos örökösöknek. Késlekedése okát nem ismerjük, de ez a magatartás elég volt ahhoz, hogy becsületén időlegesen foltot hagyjon.

– Végül vitathatatlan tehetségével politikai vezéregyéniséggé vált. Ehhez le kellett győznie a nála sokkal megfontoltabb nézeteket valló, a reformkort békés és törvényes úton tovább folytatni kívánó Széchenyit.

Kossuth az 1840. november 19-i Pest vármegyei közgyűlésen mondta Széchenyiről, hogy a „legnagyobb magyar”, amit azonban nem megtisztelő jelzőnek szánt. Inkább elszigetelni kívánta ezzel, s mintegy fölényesen követelte, hogy Széchenyi végre adja át neki a politikai kezdeményezést.

Széchenyi és Kossuth párviadala párját ritkítja a magyar politikatörténetben. Összeütközésükre az ellentétes eszközök, a törvényes, illetve a forradalmi elképzelés miatt került sor.

A forradalmi hullám végül Kossuthnak kedvezett, de ennek kimenetele a Habsburg Birodalommal való fegyveres összeütközés lett. Széchenyi éppen ezért hasonlott meg önmagával.

– Volt egy Kossuth–Görgei ellentét is.

– Összeütközésük alapvető oka, hogy a szabadságharcra Kossuth politikusként, míg Görgei – egyébként reálisabb szemmel – katonaként tekintett.

– Ez Kossuth számára egyet jelentett a szavakkal megnyert önkéntesek, illetve honvédek küzdelmével, noha ennek sem szakmai, sem fegyverellátási feltételei nem voltak adottak.

– Abban hitt, hogy a beszédeivel feltüzelt tömeg képes lesz a jól felfegyverzett, kiképzett, fegyelmezett ellenséggel szemben pusztán a szabadságba vetett lelkesedés eszközével hatásosan harcolni.

– Görgei ezzel szemben a realitásokat vette számba. Tudta, megfelelő fegyver és képzettség nélkül nem lehet hatásosan hadat viselni, győzni pedig végképp nem.

– Tegyük hozzá rögtön: 1849 tavaszán a Habsburgok által kért orosz beavatkozás, a cári, mintegy kétszázezer fős katonai segítségnyújtása után még kevésbé volt a szabadságharc győzelmének reális esélye.

Kossuth ezt nem látta, vagy nem akarta tudomásul venni, mivel szenvedélyesen hitt a szabadságvágy mintegy megváltó erejében.

– Legalábbis ez tükröződik szabadságharc alatti megnyilatkozásaiból. Ugyanakkor Görgei emlékirataiban is kifejtette, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány, melynek élén a végrehajtó hatalom gyakorlója, Kossuth állt, csak nevében volt honvédelmi.

Egyetlen szakmai, tehát képzett katonatiszt tagja sem volt...

– Végül Kossuth elhagyta az országot, mintegy „mentve a forradalom lángját”, Görgei bevárta a felelősségre vonást, ami az ő esetében felemás, a nevére is gyanút vető formát öltött.

– Kossuth a szabadságharc utolsó napjaiban azért ruházta rá Görgeire a katonai és polgári főhatalmat diktátori minőségben, hogy a tábornok egy személyben mentse meg a szabadságharcot és vállalja fel a teljes felelősséget.

– Amikor ez a lehetetlen küldetés nem úgy alakult, ahogy Kossuth elvárta, már biztos távolságból, török emigrációban, Vidinben, a világosi fegyverletétel után nem egészen egy hónappal írott levelében Görgeit árulónak nevezte.

– Az a tény, hogy Görgeit az orosz cár közbenjárására, példás és lovagias hadvezéri tevékenysége miatt nem vonták felelősségre, illetve nem végezték ki, tovább szította Kossuth ellenséges érzelmeit.

– Úgy látom, hogy Kossuth valójában érzelmi és nem reálpolitikai alapon viszonyult ehhez a kérdéshez is.

Megkapták méltó helyüket

– Milyen kép alakul ki az emigrációban élő Kossuthról?

– A „szegény” emigráns, aki előbb Törökországban élt, majd a szabadságharc bizonytalan újrakezdésének reményében pénzt gyűjtött Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is, végül az olaszországi Torinóban élt.

– Az emigráció egyedüli és kizárólagos „pénztárosaként” csak azon sorstársainak adott anyagi támogatást, akik vele együtt vallották Görgei áruló voltát...

– Az emigráción belül kialakult ellenzék ezt az abszolút, Kossuth kreálta feltételt nem volt hajlandó elfogadni. Emellett széles körű politikai tevékenységet igyekezett folytatni.

– Nem csak pénzt gyűjtött egy újabb szabadságharchoz, hanem nemzetközi szinten ébren tartotta a magyar szabadság igényét. Emellett 1862-ben egy kivihetetlen tervezetet dolgozott ki a dunai népek konföderációjáról, mely a magyar, a horvát, a szerb állam és a két román fejedelemség egyenrangú szövetsége lett volna.

– A sokakat megosztó elképzelés azonban az egyetlen reális megoldásnak bizonyult kiegyezéssel végleg szerte­foszlott.

– Ha önnek kellene tömören megfogalmazni egy valós Kossuth-képet, az hogyan nézne ki?

– A kérdésre összehasonlítással szeretnék válaszolni. Ha a főterek, illetve főutak elnevezése arányosan osztozna Széchenyi és Deák nevén is, illetve, ha legalább annyira értékeljük és becsüljük Görgei hadvezéri képességeit, katonai és emberi tevékenységét, mint Kossuth politikusi ténykedését, akkor egyértelmű lenne a helyzet.

– Úgy mondhatnánk azt, hogy a XIX. századi magyar történelem meghatározó alakjai megkapták méltó helyüket az utódok emlékezetében.