JÁSZSÁG

2018.02.24. 19:50

Sok az illegális szemétlerakás, mert csak a „logós” zsákokat szállítják el

Van mód a többlethulladék elszállítására – mondta érdeklődésünkre Hajdú László, a Regio-Kom Nonprofit Kft. ügyvezetője. A térségi hulladékszállítást végző cég munkatársai azonban csak a megfelelő emblémával ellátott zsákok szállítását vállalhatják fel.

Banka Csaba

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Jászapátira kihelyezett ülésének is egyik fontos témája volt a hulladékszállítási rendszer átalakításának lassan lezáruló folyamata, de a szállítás technikai fejlesztése is.

Fotó: Banka Csaba

Legutóbb Jászárokszálláson jelent meg problémaként, hogy a hétről hétre kihelyezett kukák mellé a helybéliek esetenként egy-egy plusz zsák szemetet is kiraknak, de ezt már nem szállítja el a térségi szolgáltató.

Az így ott hagyott zsákok nagyon sok esetben a város határában jelennek meg, mint illegálisan lerakott szemét, mondta Gergely Zoltán polgármester.

– Ezt rendszeresen össze kell gyűjtenünk. Ezért alkalmazzuk rendre azt a módszert, hogy az ott hagyott zsákokat saját – korábban is használt – kukás­autónkkal a város költségére elszállítjuk.

A polgármester szerint a nem rendszeresen kihelyezett többlethulladék mennyiségét kompenzálja az, hogy az év bizonyos időszakaiban kevesebb a kommunális hulladék, mint máskor.

– Azután, hogy állami kézbe került a hulladékszállítás szervezése az országban, a lakosság a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. számára teljesíti díjfizetési kötelezettségét – mondta Hajdú László, a Regio-Kom Kft. ügyvezetője.

A térségi hulladékszállítást végző cég vezetője elmondta, az elvégzett szolgáltatás ellenértékét az NHKV-tól kapják meg.

A többlethulladék elhelyezésének kérdése más településen is felmerült.

– Ha szelektíven gyűjthető hulladékról van szó – mondta Hajdú László –, akkor annak elhelyezésére egyrészt a hulladékudvarok, a szelektív gyűjtőszigetek és a házhoz menő szelektív hulladékszállítás ad lehetőséget.

– Ha kevert hulladékról, akkor csak a Regio-Kom logójával ellátott fekete zsákokban kirakott szemetet viszik el munkatársaink.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Jászapátira kihelyezett ülésének is egyik fontos témája volt a hulladékszállítási rendszer átalakításának lassan lezáruló folyamata, de a szállítás technikai fejlesztése is.
Fotós: Banka Csaba

– Ennek az az oka, hogy a „szennyező fizet” elve alapján kell el­járnunk, és amennyiben nem regisztrált zsákokban helyezi ki a lakosság a szemetet, annak díját a társaságunknak kellene állnia.

– Ez térségi szinten már nem vállalható költségnövekedést jelentene. A „logós” zsákokat a térségi hulladéklerakó telepen és a Regio-Kom ügyfélszolgálati irodáiban lehet megvenni – mondta az ügyvezető.

Több helyen kellene árulni?

Jászárokszálláson sajnos nincs ilyen ügyfélszolgálati iroda, így a zsákok vásárlása nehézségekbe ütközik, jegyezte meg Gergely Zoltán polgármester. Jó megoldás lehetne véleménye szerint, ha az árokszállási hulladékudvarban is lehetne vásárolni ilyen zsákokat.

– Másrészt viszont az is megoldást jelenthetne, ha mérnék egy-egy ingatlannál a kihelyezett hulladék tömegét, és ez alapján kellene fizetni. Ennek tech­nikai feltételei ismeretei szerint ma is adottak, tette hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában