JÁSZSÁG

2018.02.07. 13:56

Több településen is közfoglalkoztatottak tartják karban a földutakat

A jász településeket körülvevő kiterjedt határban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen úton közelíthetik meg földjeiket a gazdálkodók, tanyáikat az ott élők. A helyi önkormányzatok tulajdonában és kezelésében lévő utakat jórészt a községekben élők összefogásával tudják rendben tartani.

Banka Csaba

Jászfelsőszentgyörgy határa közel esik a berényi Neszűrhöz, amelynek lakói a rendszeres karbantartás fontosságát hangsúlyozzák folyamatosan

Fotó: Banka Csaba

Az utak rendben tartását szerencsére nem csak az önkormányzat érzi fontosnak – mondta érdeklődésünkre Zelenai Tiborné, Jászfelsőszentgyörgy polgármestere.

– Önkormányzatunk egyrészt rendelkezik olyan gépekkel, amelyek alkalmasak a földutak karbantartására, másrészt jól együtt tudunk működni a gazdálkodókkal. Az erőgéppel rendelkező gazdák, illetve a helyi szövetkezet, rendbe is teszik az általuk használt földútszakaszokat.

A polgármester hozzátette, hogy az utóbbi időszakban a nagyobb problémát az erdőgazdaságok működése okozza. A fakitermelést nehézmunkagépekkel végzik, de a legtöbbször elmarad az útkarbantartás, amikor a munka befejeztével elhagyják az adott területet.

– A problémát felvetettük az érintetteknek, és emiatt van némi vitánk, de remélem, hogy a közeljövőben sikerül megoldanunk a gondokat. Településünk környezetében ugyanis mintegy 25–30 kilométernyi földút karbantartását kell megoldanunk.

– A külterületi utak rendben tartásában leginkább a közfoglalkoztatási programok segítették az önkormányzatunkat az elmúlt időszakban – mondta Szűcs Lajos, Jászboldogháza választott vezetője. – A gépi tereprendezés mellett, amit vállalkozásokkal együttműködve végzünk, az út menti csapadékvíz-elvezető árkok és átereszek tisztítását, a felesleges cserjék eltávolítását, a fák gallyazását elsősorban a közfoglalkoztatottak végzik. A községben a polgárőrség korábban pályázott a földutak karbantartását végző gréder beszerzésére. A polgárőr-tulajdonban lévő gépet folyamatosan használják, a gazdálkodók, vállalkozások pedig támogatják ezt a tevékenységet.

Alattyánon is a közfoglalkoztatottak segítségével dolgoznak a külterületi utak rendben tartásán – tájékoztatott Koczkás Gábor polgármester. Támogatást nyertek nemrégiben egy külterületi út megépítésére, amelynek részeként lehetőségük nyílt egy traktor, illetve egy vontatott gréder vásárlására is.

Jászfelsőszentgyörgy határa közel esik a berényi Neszűrhöz, amelynek lakói a rendszeres karbantartás fontosságát hangsúlyozzák folyamatosan
Fotós: Banka Csaba

Összefogásban van az erő

A közelmúltban írtunk arról, hogy számos megyei település pályázik a zártkertes területek fejlesztését célzó támogatási keretre. A megkérdezett települések közül várhatóan Jászfelsőszentgyörgy adja majd be pályázatát, lévén ott található számos zártkert a falu határában. Mindenesetre a kistelepülések elsősorban a helyi összefogásra alapozva tudnak tenni a földes dűlőutak járhatóságáért. Kulcsszerepet játszik ezen a területen az önkormányzat és a helyi gazdák együttműködése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában