Jászkunság

2018.02.04. 13:20

Vidám hangulatban jótékonykodtak a megyebálon (galéria)

A keresztényi köztudatban a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó ciklus a télűzésre és tavaszköszöntésre alkalmas vidám farsangi ünnepségek és táncos bálok időszaka.

Mészáros Géza

Ezt a furcsán kiszámíthatatlan időjárású telet már valóban magunk mögött tudhatnánk – talán ebben is sokat segített az idei megyebál.

Nem öncélú volt tehát hétvégén a jász-nagykun-szolnoki megyeházán zajló zenés, táncos rendezvény. A rendszerváltást követően újjászervezett megyebálok közül sorban a huszonhatodikat tartották meg az elmúlt szombaton (a legelsőt még 1886-ban rendezték).

A megyeháza dísztermében közel kétszázan gondolták úgy idén is, amellett, hogy szórakozva kikapcsolódnak, közben jótékonykodnak is. A Jászkunság legrangosabb társadalmi összejövetelének bevételét hagyományosan jótékony célokra fordítják ugyanis.

Az idei megyebál vendégei a Tisza Táncegyüttes, a Bagossy Brothers Company és a Rippel fivérek műsoraival találkozhattak, miközben a jó hangulatról a Gríz Zenekar gondoskodott. A különteremben pedig ifj. Tóth István és zenekara jazz-zenéje örvendette a nagyérdeműt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában