A Zwingerig vitte Szolnok hírét dr. Egri Mária művészettörténész

– Munkásságának mely részét ismerték el a díjjal?

– A Jász-Nagykun-Szolnok megye művészeti életének széles körű elismertsége érdekében kifejtett tevékenységemért, a hazai művészettörténeti tárgyú irodalom alapvető fontosságú munkákkal történő gyarapításáért kaptam. Amihez még szeretném hozzátenni a jelenlegi Szolnoki Képtár létrehozását, mint számomra kedves emléket is.

– Ez esetben kezdjük az utóbbival!

– Szolnokon van az ország legrégebbi művésztelepe, amit, bár hivatalosan 1902-ben alapítottak, de története közvetve az 1848-as szabadságharcig nyúlik vissza.

– Az itteni művészek mindig jó kapcsolatot ápoltak a város műértő közönségével, ezért a Szolnoknak szóló gesztusként a képtár létrehozását maguk a művészek kezdeményezték.

– Itt egy állandó kiállításon saját alkotásaik mellett korábban itt járt művésztársak alkotásait is bemutatták. A gyűjtemény többször súlyos károkat szenvedett a múlt század során.

– A mai anyagban van például olyan festmény, melyet a hátán levő felirat szerint a mostani díj névadója, Kaposvári Gyula múzeumigazgató a háború után egy ablakban talált meg, és onnan hozott vissza.

– Csak 1996-ban, a Damjanich János Múzeum felújítása után tudtuk újrateremteni a képtárat. Én az intézmény művészettörténészeként dolgoztam a gyűjtemény összeállításán. Talán ez a munkám is hozzájárult a kitüntetés indoklásában szereplő, a megye művészeti életének széles körű elismertetéséhez.

– A Képtár élő, folyamatosan megújuló módon a Szolnoki Művésztelep itt született alkotásain keresztül szándékozik bemutatni e város szerepét, jelentőségét és helyét a magyar képzőművészeti életben. De külföldön is ismertté tette a megyét.

– Az általam szervezett hetvenötéves jubileumi kiállítás anyagát bemutatta a bécsi Collegium Hungaricum, a drezdai Zwinger és a tallinni Művészetek Háza is.

– Az indoklásban kiemelték a hazai művészettörténeti tárgyú irodalom alapvető fontosságú munkákkal történő gyarapítását is…

– Eddig több mint negyven, zömében önálló kötettel igyekeztem felhívni a figyelmet a magyar, ezen belül a megyei képzőművészet értékeire.

– Többek között emléket állítottam olyan, mártírhalált halt szolnoki művésznek, mint Ámos Imre, vagy szintén több kötettel adóztam az itthon méltatlanul háttérbe szorult világhírű túrkevei Finta testvéreknek.

– Több, egy ideig Szolnokon alkotó mesterről írtam monográfiát, a szolnoki Képtár egyik kincsének, az itteni gazdag Mednyánszky-gyűjteménynek a történetével, a Szolnoki Galéria vagy a Művésztelep históriájával is.

– A szorosan vett szakmai írásaim mellett szolnoki tizenhat évem alatt a Szolnok Megyei Néplap külső, illetve egy ideig főfoglalkozású munkatársaként több száz cikkben, elemző tanulmányban, kiállítási kritikában, interjúban fejtettem ki a megye képzőművészeti életével kapcsolatos gondolataimat.

– Munkássága ugyanakkor nem csak városunkhoz kötődik.

– 1983-ban családi okból Budapestre költöztem, ahol előbb a Művelődésügyi Minisztériumban dolgoztam, majd a frissen szervezett budapesti Vasarely Múzeum igazgatójává neveztek ki.

– Mindez nem jelentette szolnoki kapcsolataim megszakítását. Részben ma is itt élek, és fővárosi munkám mellet is igyekeztem segíteni városunk képzőművészeti életét, a múzeum munkáját. 1999-ben nyugállományba vonultam, de sokáig nem hagytam félbe a munkámat.

– Kiállításokat rendeztem, és újra szorosabbra fűztem a kapcsolataimat Szolnokkal, Jászberénnyel, az alföldi művészettel, a Mezőtúri alkotóteleppel. Ma már sajnos úgy alakult, hogy férjem, dr. Szabó István történész eltávozása óta egyedül élek, s felváltva tartózkodom Szolnokon és Budapesten.

Dr. Egri Mária

Munkahely: nyugállományú múzeumigazgató, muzeológus, művészettörténész.

Születési hely, idő: Újpest, 1940. június 29.

Korábbi állami kitüntetései: muzeológiai tevékenységéért 1998-ban kapta meg a Móra Ferenc-díjat.