JÁSZBERÉNY

2018.03.11. 19:55

Nagy a szakmai érdeklődés a jászberényi süvegcsúcs iránt

Speciális vizsgálatok egész sorát végezték, végzik el Jászberényben a tavaly októberben bemutatott, honfoglalás kori, aranyozott­ ezüst süvegcsúcson. A csontmaradványokkal teljes leletegyüttes azóta is lázban tartja a régész-antropológus társadalmat itthon és külföldön egyaránt.

Banka Csaba

Beszámoltunk ­róla tavaly ősszel, hogy a mai Magyarország területén még nem találtak olyan honfog­lalás kori díszes süvegcsúcsot, mint ami Jászberény határában előkerült.

De még a történelmi Magyarország vidékein is csak egyet leltek, még a ­tizenkilencedik század utolsó­ évtizedében, Beregszászon.

A süvegcsúcs bemutatását, illetve részletes vizsgálatát a korszak jeles hazai ismerője­, dr. Fodor István, a ­Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója vállalta fel.

A Jász Múzeum vezetőrégésze, ­Gulyás András Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy a szakember időközben már publikálta kutatási eredményeit, az rövidesen megjelenik német nyelven egy régészeti szaklapban.

A magyar nyelvű átiratot pedig a Jász Múzeum gondozásában megjelenő kiadványban ismerhetik meg a tudományterület iránt érdeklődők.

– Bejelentkeztek a múzeumhoz a Pázmány Péter ­Katolikus Egyetem kutatói is, akik természettudományi szempontból fogják megvizsgálni a dísztárgyat, illetve a még részletesebb dokumen­táció érdekében készül egy ­digitális 3D-s felvételsorozat is a süvegcsúcsról – tette ­hozzá a Jász Múzeum régésze.

A különleges leletet nemrég mutatták meg a közönségnek
Fotós: Banka Csaba

Emlékezetes, hogy az ezüsttárggyal együtt egy emberi ­koponyát, illetve egy lócsontot is találtak a helyszínen. Időközben elvégezték a csontok antropológiai vizsgálatát, melyből megállapították, hogy az emberi csontok egy úgy­nevezett europo-mongoloid­ ember koponyájából származnak. Tehát egy olyan ázsiai ­típusú férfi volt, aki már rendelkezik európai felmenőkkel­.

– A próbafeltárásokat követően további kutatóásatásokat szeretnénk kezdeni a közeljövőben, hogy kiderítsük, való­ban elpusztult-e az összes ­lelet a területen folytatott ­homokbányászat miatt.

– Illetve a homokbányához vezető földút közelében pedig úgynevezett leletmentő ásatásokat ­szeretnénk végrehajtani – mondta Gulyás András Zoltán­.

A különleges süvegcsúcsot időközben már a Jász Múzeum állandó kiállításának részévé tették. A kutatók vizsgálatainak idején – például ezen a hétvégén – azonban nem lehet azt látni a jászberényi gyűjteményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában