KISÚJSZÁLLÁS

2018.03.10. 14:28

Születésnapján kapott kitüntetést Nagy ­István Zsolt

A minapi nagykun bálon vehette át Nagy ­István Zsolt a nagykun kapitányok Illéssy-díját Györfi­ Sándor emeritus nagykun­kapitánytól.

Daróczi Erzsébet

Nagy István Zsolt

Fotó: Daróczi Erzsébet

A pont születésnapját ünneplő zenész meghatódott az elismeréstől, majd tárogatón, a Jászkunsági gyerek vagyok című dallal köszönte azt meg.

Nagy István Zsolt általánosban iratkozott be a helyi ­zeneiskola klarinét tanszakára. Annyira megszerette a hangszert, hogy útja a fővárosi Zalka Máté Műszaki Katonai Főiskola Zenész Tiszthelyettes-képző Szakközépiskolába vezetett.

A középiskola elvégzése után felvették a mai Magyar Honvédség Légierő Zenekar kötelékébe, ahol közel harminc éve dolgozik, ma már szólamvezető, szólista.

A kisújszállási Mellofon fúvószenekar megalapításában is aktívan részt vett. Időközben rátalált az elfeledett népi hangszerre, a tárogatóra.

Nagy István Zsolt
Fotós: Daróczi Erzsébet

Ma már Kisújszálláson ünnepek, rendezvények nem múlhatnak el az ő játéka nélkül. Szeretné minél többekkel megismertetni ezt a szép hangszert, így évente megszervezi a tárogatósok nagykunsági találkozóját.

Sok országban lépett már fel, legutóbb tavaly Kazahsztánban a magyar küldöttség tagjaként játszhatott kedvenc hangszerén. Tagja a Suttyomba zenekarnak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában