NOSZTALGIABULI

2018.04.14. 11:27

Egy csodás estére feltámadt Tiszatenyőn az egykori Polip diszkó

Párok jöttek össze, barátságok szövődtek a kilencvenes évek elején, a tiszatenyői Polip diszkóban. Épületében ma már idősek otthona működik, de egy este erejéig a település iskolájában újra felcsendültek az egykori slágerek, és találkoztak a régi barátok. A bevételt jótékony célra fordították a szervezők, ugyanis szeptembertől indul a bölcsőde Tiszatenyőn.

Molnár-Révész Erika

Imádták a fiatalok a Polipot, a környékről is mindenki ide járt bulizni

– Amikor működött ez a diszkó, még gyerek voltam. Nagyon jó volt látni, ahogy a kilencvenes évek egykori fiataljai örömkönnyek között ölelték meg egymást. Voltak, akik azóta nem is találkoztak.

– Rengetegen kiköltöztek külföldre, és csak emiatt jöttek haza. Felemelő érzés volt… – meséli boldogan a március végén tartott nosztalgiabuli egyik szervezője, Kazinczi Rita.

A kilencvenes évek elején nem csak a helyiek buliztak a tiszatenyői Polip diszkóban, de a környékbeli településekről is tömegével érkezett az ifjúság, hogy az akkori slágerek ütemére vezessék le a heti feszültséget.

– Kilencvenötben zárt be a diszkó, a fiatalok azóta sem találták meg a számukra megfelelő szórakozóhelyet, ahol ennyire jól érezték volna magukat – meséli tovább a szervező.

Az egykori szórakozóhely annyira népszerű volt, hogy nemrég a legnagyobb közösségi portálon saját oldala indult, itt merült fel a nosztalgiabuli ötlete is.

– Az oldal indítói kerestek meg azzal, hogy rendezzünk egy találkozót a nosztalgia jegyében. Miután az egykori diszkó épületében ma már idősek nappali ellátása működik, az eseményt egy másik helyszínen tudtuk megrendezni, a helyi iskola aulájában.

– Azok a zenék szóltak, amelyek abban az időben kedvencek voltak, és az akkor népszerű együttes, a Digital Scream volt a sztárvendég – mondja Rita.

– Ezt mi egy nagy családnak tekintjük, és szeretnénk, ha ez így is maradna – mondja az est ötletgazdája, az oldalt elindító Szedlák Miklós.

– A rendezvényen volt sírás, nevetés, régi barátságok elevenedtek fel. Van olyan pár, aki itt jött össze huszonöt éve, azóta is együtt vannak. A bejáratnál állva azt mondtam, hogy már ezért megérte megcsinálni…

Imádták a fiatalok a Polipot, a környékről is mindenki ide járt bulizni

Bár a belépő csak jelképes összeg volt, a több mint félezer vendég jóvoltából közel félmillió forintos bevétel gyűlt össze. Mivel az este nem a profitról szólt, az összeget jótékony célra ajánlották fel.

Tiszatenyőn szeptembertől indul a minibölcsőde, a résztvevők úgy döntöttek, hogy az intézmény eszközfejlesztésére ajánlják fel a pénzt.

Jelenleg az engedélyre várnak

– A közvélemény-kutatás alapján nyolc-tíz szülő igényelte a bölcsődét – mondja Kazinczi István, Tiszatenyő polgármestere. – Pályáztunk, tízmillió forintot tudott biztosítani a szaktárca.

– Ekkora összegből újat nem tudunk építeni, de egy már meglévő önkormányzati ingatlant át tudunk alakítani.

– Először az egykori orvosi szolgálati lakásra esett a választás, csakhogy a savanyítóüzem területe időközben felszabadult, ami egy sokkal szebb épület és nagyobb udvara van.

– Ezért engedélyt kérünk a minisztériumtól, hogy változtassuk meg a helyszínt, ennek jóváhagyására várunk. Mivel az építkezés nem vesz majd sok időt igénybe, szeptemberre kész lesz a bölcsőde – tette hozzá a településvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában