KISÚJSZÁLLÁS

2018.04.21. 16:55

Kamerák is figyelik a szemetelőket Kisújszálláson

Köztisztasági napot szervezett a Városvédő és -Szépítő Egyesület Kisújszálláson. Négy óra alatt közel két tonna illegálisan elhelyezett „szemetet” gyűjtöttek össze a gyerekek, felnőttek. Szomorú, hogy a városból kivezető utak mentét szemétlerakóként használják a környezet tisztaságát és az egészségesebb életteret szándékosan szennyezők – mondta Tatár Zoltán egyesületi elnök.

Daróczi Erzsébet

A mostani akcióban gyerekek, felnőttek együtt gyűjtötték a szemetet

Forrás: Beküldött fotó

– A Városvédő és -Szépítő Egyesület a kilencvenes évek elejétől tart köztisztasági napot – mondta az elnök, aki szerint a legeredményesebben áprilisban lehet hulladékot gyűjteni.

– Ha később szedjük, benövi a gaz, a fű, úgy sokkal nehezebb észrevenni a szemetet. A mostani akciónkban nyolcvanegy felnőtt és gyermek szedte a szemetet.

– Szervezhettük volna csak felnőtteknek, hiszen nagy valószínűséggel ők dobálják el a legtöbb szemetet, de azonkívül, hogy begyűjtjük a hulladékot, nevelési célunk is van ezzel a nappal. Kezdetek óta partnerként tekintünk az általános és középiskolákra.

– Azt látjuk, ha már a gyerekek eljönnek hulladékot gyűjteni, érzékenyebbek lesznek környezetükre, s nagy valószínűséggel nem dobálják el a szemetet.

– Tapasztalataink szerint egyébként visszafelé is működik a nevelés, rajtuk keresztül elérjük a szülőket, nagyszülőket is – sorolta Tatár Zoltán, akitől megtudtuk, érdekes módon nyolc-tíz évig ugyanazok a részek voltak a legszennyezettebbek a városban. Három éve azonban átalakult a helyzet, más területek lettek fertőzöttek illegális hulladékkal.

– Nagyon kíváncsiak voltunk, ki hozza át ezt hozzánk, ezért megnézegettük a zsákokat. Egyértelművé vált, hogy a város Budapest felé menő, kenderesi részén a zsákos hulladék jelentős része a környező településekről származik.

– Azt feltételezzük, hogy elég sokan járnak át Ecsegfalváról és Túrkevéről Kisújszálláson keresztül a 4-es útra, és nálunk szabadulnak meg a hulladéktól.

– Mivel a bejövő és kimenő utak és a belterületi részek is be vannak kamerázva, itt utol tudjuk érni a szemetelőket, mint ahogy erre már volt is példa.

A mostani akcióban gyerekek, felnőttek együtt gyűjtötték a szemetet
Forrás: Beküldött fotó

– A városban kihelyezett fémhulladék-gyűjtő zsákokat egy kenderesi lakos összegyűjtötte utánfutóval. A kamerák végigvették az útját, így bukott le.

– A térfigyelő kamerák jelenléte tehát egyértelműen visszatartó erő. Idén azonban rácsodálkoztak arra, hogy újfajta szemetelés kezdődött.

– Kijön valaki a boltból, megeszi a vásárolt csokit, pékárut, és elejti a földre a szemetet, mintha valaki szedné utána egy géppel… Épp ezért felhívásokat teszünk ez ügyben közzé, s az iskolák segítségével egyfajta megelőzést kezdünk, a hivatalt pedig ennek fokozottabb ellenőrzésére kérjük – mondta a városvédők vezetője.

Idén már nem jellemző az építőipari hulladék, a sitt elhelyezése a határban. Ahol korábban ilyen volt, ott az önkormányzat a közmunkaprogram segítségével felszámolta.

A városvédők azonban aggódnak, mert az új hulladékszállító rendszerben az építési törmelék elhelyezése már nem feladata a hulladékszolgáltatónak. A városgazdálkodási vállalat fog egy hulladéklerakót kialakítani, ott azonban az elhelyezés pénzbe kerül…

– Ez nem „városvédős” feladat, de egyeztettünk az önkormányzattal, és fokozottabb figyelőrendszert alakítunk ki a mezőrök, a közterület-felügyelők és a polgárőrök összefogásával azért, hogy ne „szemetesedjen” el a külterület – tette hozzá Tatár Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában