EZ A JÖVŐ

2018.07.19. 19:52

Egy csomó kedvezménnyel jár, ha e-autót vásárol

Egyre kedvezőbb feltételekkel lehet elektromos autókhoz jutni, és ez a vásárlási kedvet láthatóan növeli. Évről évre nő ugyanis a környezetkímélő járművek száma az utakon, és megyénkben is növekvő tendenciát mutat a zöld rendszámok kiadása.

Czakó Nóra

Az elektromos töltőállomások száma is folyamatosan emelkedik. Illusztrációfotó.

Forrás: Shutterstock

A környezetkímélő járművekhez zöld rendszámtáblát 2015. szeptember végétől lehet igényelni bármelyik kormányablakban vagy okmányirodában.

Ide tartoznak a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos (konnektoros töltéssel legalább 50 kilométer megtételére képes), a külső töltésű hibrid elektromos (legalább 25 kilométeres e-hatótávval rendelkező), valamint egyéb „nulla emissziós” (nulla károsanyag-kibocsátású) gépkocsik.

Szakértői becslések szerint már több mint háromezer darab tisztán elektromos autót regisztráltak hazánkban, míg év végére ötezer feletti darabszám valószínűsíthető. A következő években pedig átlagosan 65–68 százalékos bővüléssel számol a kormányzat.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete szerint is növekszik a tisztán elektromos hajtású gépkocsik forgalomba helyezése.

– Valóban fokozódik az érdeklődés az e-autók iránt, szűkebb hazánkban azonban még nem alakult ki komolyabb vásárlóerő. Elsősorban a fővárosra koncentrálódik az ilyen típusú autók értékesítése – számolt be hírportálunknak korábban a megyei helyzetről Tóth Krisztián, a szolnoki Ring Autóház Kft. kereskedésvezetője.

– Az elektromos autóknak egyébként több fajtája van. A hibrid autó, a konnektoros hibrid és a tisztán elektromos hajtású gépkocsik. Közülük csak a két utóbbi kap zöld rendszámot.

– A nagyobb növekedést elsősorban nem a hibrid, hanem a konnektoros hibrid és a tisztán elektromos autó piacán lehet majd érezni. A hibrid autók ugyanis folyamatosan teret nyernek a normál benzinesek helyett – fűzte hozzá.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, hogy ennek ellenére megyénkben is növekvő tendenciát mutat a zöld rendszámok kiadása. Hozzátették: az e-autók egyik legnagyobb előnye, hogy működésük során a károsanyag-kibocsátásuk gyakorlatilag nulla, így a környezetvédelemhez is hozzájárulnak.

A hivatal tájékoztatása szerint az új elektromos autók vásárlásának támogatása mellett az állam különböző adókedvezményekkel és illetékmentességgel igyekszik ösztönözni a környezetet egyáltalán nem, vagy a hagyományosnál kevésbé szennyező autók elterjedését.

A zöld rendszám előnyei közé sorolhatjuk a gépjárműadó, a cégautó-adó, a regisztrációs adó és az átírási illeték alóli mentességet.

Emellett elektromos autóval több kedvezmény is igénybe vehető. Például a legtöbb településen ingyen parkolhatnak a fizetős övezetes területeken. Ez azonban nem mindenhol van így, ezt minden városban helyi rendelet szabályozza.

Az elektromos töltőállomások száma is folyamatosan emelkedik. Illusztrációfotó.
Fotó: Shutterstock

Szolnokon például ingyen parkolhatnak a környezetkímélő, világoszöld, különleges rendszámmal felszerelt gépjárművek. Ezenfelül bizonyos kereskedelmi egységek, például bevásárlóközpontok saját hatáskörben biztosítanak ingyenességet.

Ide sorolható még az ingyenes behajtás védett övezetekbe, valamint az ingyenes töltés.

Az elektromos töltőállomások száma is folyamatosan emelkedik. Megyénkben három üzemel.

Szolnokon, a Sólyom utcai parkolóban 2015 óta, idén márciustól pedig már Tiszafüreden, a városi strand- és gyógyfürdő bejáratánál és Karcagon, a Bajcsy-Zsilinszky utca 2. alatt is működik elektromos töltőállomás.

A tűzoltóknak is haladni kell a korral

Az elektromos és hibrid autók terjedésével egyre nagyobb az esély arra, hogy egy baleset során ilyen gépkocsival találkozhatnak a beavatkozó tűzoltók. Ezek szerkezete viszont jóval eltér a hagyományos, belső égésű motorokkal szerelt járművekétől.

Az ismeretszerzés érdekében a napokban két elektromos autó érkezett a szolnoki tűzoltó-parancsnokságra a helyi önkormányzat flottájából.

A megyeszékhely tűzoltóinak Varga Zoltán főtörzszászlós adott tájékoztatást az ilyen alternatív meghajtású járművek legfőbb jellemzőiről. A résztvevők információt kaptak arról, hogyan áramtalanítsák az ilyen meghajtású járműveket. Emellett megtudták, hogy egy esetleges műszaki mentésnél milyen teendőket kell elvégezni ahhoz, hogy az emberélet biztonságban legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában