SZOLNOK

2018.07.30. 14:45

Ezen a nyáron sem maradunk Parti-Túra Fesztivál nélkül

Idén is a zenei sokszínűség jegyében ad otthont a város a Parti-Túra Fesztiválnak.

Hartai Gergely

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar délelőtti sajtótájékoztatóján megtudtuk, az esemény augusztus negyedikén hangversennyel veszi kezdetét a Hild téren. Az itteni programokon pedig neves japán művészek is szerepelnek majd.

Szalay Ferenc polgármester szerint kiváló kezdeményezés, hogy a város több pontjára is ellátogat a zenei mustra. Így például a Szandaszőlősön, de a Széchenyi városrészben lakók is a környéken élvezhetik a koncerteket.

A szervezők arról is tájékoztattak, augusztus tizenkettedikén a Tiszai hajósok terére várják a nagyérdeműt. Ekkor ugyanis a Neoton Famíliával játszanak együtt a szimfonikusok.

– A fesztivál nem csak a szolnokiaknak szól, hiszen mára igazi térségi eseménnyé nőtte ki magát – mondta el Ignácz Ervin.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezetője hozzáfűzte, a rendezvények Törökszentmiklóson, Karcagon, és Mezőtúron is zajlanak majd. Programjaikat pedig ingyenesen látogathatják az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában