Jászkunság

2018.07.01. 06:55

Július 1-jétől dr. Berkó Attila irányítja a szervezet munkáját a megyénkben

Hatékony, gyors, egyszerű ügyintézést vár munkatársaitól az új megyei kormánymegbízott. Dr. Berkó Attila, a hivatal korábbi főigazgatója a napokban vette át megbízólevelét Orbán Viktor miniszterelnöktől.

Szilvási Zsuzsa

A legfontosabb, hogy a megye gyarapodását segítsük elő – mondja dr. Berkó Attila

Forrás: Beküldött fotó

A kormányfő július 1-jei hatállyal nevezte ki az új megyei kormánymegbízottakat, köztük dr. Berkó Attilát, aki az országgyűlési képviselővé választott dr. Kállai Máriát váltja ezen a poszton.

– Pedagógia szakos tanárként diplomáztam, majd a gyermekvédelemben kezdtem el dolgozni, mondhatni családi indíttatásból, hiszen édesapám is ezen a területen dolgozott – tudjuk meg a frissen kinevezett kormánymegbízottól.

– A Pest megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál végeztem munkámat, közben pedig felvételiztem a jogi karra. Elsősorban a gyermeki jogok képviselete vonzott. Ezt követően az Igazságügyi Szolgálatnál fiatalkorúak pártfogó felügyeletével foglalkoztam.

– Majd 2011 januárjában, amikor megalakultak a kormányhivatalok, megtisztelő felkérést kaptam dr. Lengyel Györgyi kormánymegbízott asszonytól, hogy az akkor még szakigazgatási szervként működő igazságügyi szolgálat vezetését lássam el Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Így kezdődött a kormányhivatali pályafutásom.

– Mindig arra törekedtem, hogy a legjobb tudásom szerint végezzem a munkámat, sőt, ha lehet, kicsit még annál is jobban. Arra fókuszáltam, hogy ne rekedjek meg egy szinten, hanem próbáljam magam folyamatosan képezni.

– Talán ennek is köszönhető, hogy később dr. Kállai Mária dr. Szakali Erzsébet nyugdíjba vonulásakor felkért rá, hogy lássam el a főigazgatói pozíciót. A mostani egy újabb jelentős váltás az életemben.

– Kormánymegbízott asszony rendkívül szép eredménnyel nyerte az országgyűlési választásokat, s mivel a két pozíció törvényileg összeférhetetlen, mindenképpen új kormánymegbízott kinevezése vált szükségessé.

– Több jelölt volt és végül egy hosszú folyamat végén, én kaptam felkérést.

– Főigazgatóként ül át a kormánymegbízotti székbe, ami szerencsés helyzetnek tűnik abban a tekintetben, hogy belülről érkezik, és átlátja a teendőket.

– Ez valóban így van. Az elmúlt éveket itt töltöttem, ez előnyömre válhat. Ismerem a hivatal működését, összetételét, viszonylag régen együtt dolgozom a vezetői csapattal. Persze, látom a hibákat is – hiszen ezek mindenhol léteznek –, de látom ezek megoldási lehetőségeit is. Ez az egész megye vonatkozásában is előnyünkre válhat.

– Az elmúlt évek során jelentős mértékben bővült a kormányhivatal feladatköre. Melyek lehetnek a soron következő teendők?

– Egyelőre ezt még nem látjuk kristálytisztán, de a kinevezés mellé kaptunk útmutatót a miniszterelnök úrtól. Azt várja tőlünk, hogy ne generáljunk ügyeket, ne is oldjuk meg az emberek helyett ezeket, viszont amilyen üggyel hozzánk fordulnak, azt a leggyorsabban és leghatékonyabban intézzük el.

– A mi dolgunk tehát az, hogy ugyanazt a szolgáltató jellegű hivatalt képviseljük, mint az elmúlt időszakban. A legfontosabb, hogy a megye gyarapodását segítsük elő minden vonatkozásban, legyen az állampolgár, vállalkozás, civil szervezet.

– Fontos, hogy az ügyeket a lehető leggyorsabb módon, a lehető legegyszerűbben, érthető módon intézzük. Az érthetőség számomra kiemelt jelentőségű. Úgy látom ugyanis, hogy érthető, rövid indoklással sokkal elfogadhatóbbá teszünk egy döntést, mint a paragrafusok felsorolásával.

– Mi várható, mennyire vezeti majd más szemlélettel a megyei kormányhivatalt, mint elődei?

– Sok változtatást nem tervezek, elsősorban az elmúlt évek tapasztalatait szeretném kamatoztatni. Azért biztosan érezhető lesz némi módosulás, hiszen eleve más szemléletű ember vagyok. Racionálisan, egyszerűen gondolkozom, nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat és szeretem, ha a beosztottaim is tudnak dönteni.

– A napokban adták hírül, hogy befagyasztották a kormányhivatalok dolgozói létszámát. Mi lehet ennek az oka?

– Számomra ez nem egyértelműen negatív hír. Néhány napja volt egy főigazgatói értekezletünk, ahol Tuzson Bence államtitkár jelölt ki irányokat a hivatalok számára. Az első ilyen az ügycsoportok teljes körű felülvizsgálata.

A legfontosabb, hogy a megye gyarapodását segítsük elő – mondja dr. Berkó Attila
Fotó: Beküldött fotó

– Az, hogy a közigazgatásban sokan vagy kevesen dolgoznak, évek óta vita tárgya. Örvendetesnek tartom, hogy most ezt elsősorban a feladatok irányából közelítjük meg. Először meg kell nézni, hogy mi a feladat, ezt követően derül ki, hogy sokan vagy kevesen vagyunk hozzá. Úgy vélem, ennek az intézkedésnek ez az oka.

– Természetesen átcsoportosítások előfordulhatnak, mint ahogy egyes ügykörök összevonása is lehetséges, hiszen még mindig sok az átfedés egyes ügyek között. A másik fontos elem, hogy az államtitkárság erőteljesen fókuszál a tisztviselői létre, próbál egy összetartó közösséget létrehozni.

– A családok éve jegyében a tisztviselők körülményeinek javítását is megcéloztuk. A mindennapi munkavégzés hatékonyságát, rugalmasságát nagyon fontosnak tartom, hiszen mindenki családban él. Szerintem vannak még olyan lehetőségeink, amelyekkel javítani tudjuk a munkakörülményeket.

– Ezek mellett a harmadik elem, egy elemző központ létrehozásának a terve. Rengeteg adatot szolgáltatunk különböző szervezetek számára, s ezek a jövőben segíthetik a kormányzati döntések előkészítését. Úgy vélem, ennek szintén nagyon pozitív üzenete van.

– Saját családja miként fogadta a kinevezés hírét?

– A kisfiam nagyon örült, amikor megtudta, ám amikor kiderült, hogy emiatt többet kell távol lennem, érthető módon már kevésbé volt boldog. Szerencsére stabil családban élek, immár 19 éve vagyunk házasok a feleségemmel, sok mindent átéltünk együtt.

– Biztos vagyok benne, hogy ez sem rengeti meg a kapcsolatunkat, mert nekem mindig a család az első. Eredetileg Abonyból származom, de erős kötődésem van Szolnokhoz, immár itteni lakosnak számítok.

– Feleségem, rokonaim hosszú évek óta itt dolgoznak. Sokan felrótták már nekem, hogy nem idevalósi vagyok, de úgy érzem, én akkor sem tudnék jobban dolgozni ezért a térségért, ha Szolnokon születek.

– Mivel tölti az egyre fogyó szabadidejét?

– Sokáig sportoltam, 18 évig kézilabdáztam versenyszerűen, többek között Abonyban, Törökszentmiklóson. Néhány éve pedig vadászom, ezt apósom szerettette meg velem. Bízom benne, hogy ezután is jut majd rá egy kis idő, természetesen a család mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában