Szolnok/Kecskemét

2018.08.22. 19:59

Az ejtőernyős csapat kapitánya elégedett a bronzéremmel

Szlovénia és Kína mögött szoros versenyben harmadik lett a 42. katonai ejtőernyős világbajnokságon a magyar válogatott, a célba ugrás versenyszámban.

Baon.hu

A csapat tagjai: Asztalos István, önkéntes műveleti tartalékos zászlós, Bánszki Tamás százados (MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis), Gál Szabolcs őrmester, Hirschler Gábor zászlós, Varga Tamás zászlós, Horváth Ferenc őrvezető (mindannyian MH 86. Szolnok Helikopter Bázis).

Az augusztus 9-20. között lebonyolított versenyen 37 ország 372 versenyzője indult, összesen több mint ötezer ugrást hajtottak végre a szolnok-szandaszőlősi sportrepülőtéren. A versenybírókkal együtt 45 ország képviselője voltak részese az eseménynek.

Asztalos István egyéni célba ugrásban negyedik, míg Horváth Ferenc őrvezető junior egyéni célba ugrásban tizenharmadik lett.

A Magyar Honvédség ejtőernyős-válogatottja célbaugrásban két éve első helyen végzett Oroszországban, ez volt a magyar ejtőernyőzés történetében az első világbajnoki aranyérem, de a fiúk tavaly Németországban se adták sokkal alább, ott is csak a kínaiak és az oroszok tudták őket megelőzni.

A 2017-es bronzérmet most megismételték. Jellemző ugyanakkor a verseny magas színvonalára, hogy most hiába ugrottak a magyarok jóval pontosabban, mint 2016-os győzelmük során (akkor az ötven ugrásból összesen 26 centiméter hibát vétettek, most csak 21-et), a szlovénok ezúttal még precízebbek voltak, ők csak 16 hibacentit szereztek.

Bánszki Tamás százados, a magyar gárda kecskeméti tagja – egyben kapitánya – már a szolnoki vébé előtt elmondta: nagyon kiegyensúlyozott és szoros a mezőny, őket is beleértve van öt abszolút favorit csapat, és másik öt olyan együttes, amely szintén bármikor odaérhet a dobogóra.

Tudták tehát, hogy mire számíthatnak.

– Maximálisan elégedettek vagyunk, ez volt a cél, hogy érmet nyerjünk – jelentette ki elégedetten Bánszki Tamás a baon.hu hírportálnak, amikor hétfőn telefonon utolérték.

Fotós: Mészáros János

Elárulta, a hazai pálya nem jelentett olyan nagy előnyt, mint remélték, a szélviszonyok nem késztették túl sok hibára riválisaikat.

A bronzérmet megünnepelték a hétfői hangárparti során, de pihenésre alig van idejük, mert csütörtökön már indulnak a civil ejtőernyős vébére Bulgáriába, szeptember 5-én pedig kezdődik a Világkupa újabb fordulója Ausztriában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában