Tábor

2018.08.13. 15:30

Filmet készítettek a jászberényi tábor fiatal résztvevői

Az elmúlt héten tartották meg a jászberényi Hamza Múzeum napközis jellegű alkotótáborát alsó tagozatos korú gyerekeknek.

Banka Csaba

A legendás filmes berényi otthonában készültek a minifilmek

Fotó: Banka Csaba

Az idei „Színek birodalma” táborban a mozgókép és a film adta a fő témát. A feladattal a két világháború közötti, hazai filmgyártás legendás alakja, Hamza D. Ákos filmrendező, filmgyártóvállalat-tulajdonos filmes hagyatékának segítségével ismerkedtek a résztvevők a ­tábor ideje alatt.

A programok természetesen szorosan kapcsolódtak a filmkészítéshez, a mozgóképek világához. A kisdiákok egyik fő feladata ugyanis egy önálló film elkészítése volt. Maguk találták ki a történetet, a kidolgozáshoz tervet készítettek.

A kivitelezés lényegében egy az egyben az ő feladatuk volt. Nem csak az alapötletet kellett kidolgozniuk. Az is a feladataik közé tartozott, hogy bemutatható alkotást készítsenek belőle. Ehhez egészen az alapoktól kellett hozzálátniuk.

Megalkották a film díszleteit, bábokat, sőt még plakátot is készítettek egy-egy filmes produkcióhoz – mondta Farkas Edit, a Hamza Múzeum igazgatója. A tábor utolsó napján még lehetősége volt a diákoknak, hogy újra átgondolják a történeteiket, majd következett a filmfelvétel.

A legendás filmes berényi otthonában készültek a minifilmek
Fotó: Banka Csaba

A jászberényi fiatalok egész hetes munkájának gyümölcsét, az elkészített díszleteket és plakátokat egy kiállítás keretében mutathatták be szüleiknek, barátaiknak. Természetesen a tábor legfontosabb mozzanata sem maradhatott ki. Ennek megfelelően a filmeket is megtekinthették a megnyitót követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában