GALÉRIÁVAL

2018.08.16. 19:50

Harminckilenc nemzet katonái hemzsegnek Szolnok felett

Szerdán is folytatódott a 42. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság Szolnokon.

Mészáros Géza

A sors fura fintora, hogy augusztus 14-én, a Magyar Katonai Meteorológia Napján a vébé sportreptéri bázisát kora reggel elsöpörte egy lokális tornádó.

Ezt ugyan az egyébként világszínvonalú hazai honvédségi időjárás-előrejelző rendszer mutatta is jó előre, ám a keletkező káreseményeket és a könnyebb-közepes személyi sérüléseket kivédeni lehetetlen volt.

A keddi helyreállítási munkálatokat és versenyszünetet követően 15-én reggel újra égbe szálltak az ejtőernyősök, hogy mindhárom versenyszámban, célba-, forma- és stílusugrásban versengjenek egymással.

Tíz napon keresztül harminckilenc nemzet sportolója küzd a minél előkelőbb helyezésekért, s vélhetően a keddi versenynapi kiesés miatt még a pótnapon, a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án is ugranak „élesben” az ejtőernyősök.

Fotó: Mészáros János

Szerdán délutánig az erős szél még helyben topogásra kárhoztatta a célbaugrókat, de a stílus- és a formációs ugrók már naplementéig ernyőztek.

Kiértékelik a gyakorlatokat

A célbaugrás egyéni és a csapatversenyében is a kiugrási magasság 1000 méter. A versenyzőknek a földön egy nagyméretű szivacs közepén elhelyezett, 35 centiméter átmérőjű elektromos érzékelő (deszk) közepén lévő, 2 centiméter átmérőjű nulla pontot kell eltalálni cipőjükkel.

A versenyszám tíz ugrásból áll, a minél alacsonyabb pontszám minél jobb helyezést ér. A stílusugrást 2200 méterről hajtják végre.

Fotós: Mészáros János

Zuhanás közben kell végrehajtani a hat elemből álló, meghatározott gyakorlatot, hozzávetőlegesen 5-8 másodperc alatt. A gyakorlatot a földről kamerákkal rögzítik, majd a felvételeket egy ötfős bírói testület értékeli ki.

A formaugrásnál a négyfős csapat és az egy kamerás ugró gépelhagyási magassága 3200 méter, 35 másodperces zuhanási idővel (munkaidő). A versenyzőknek zuhanás közben érintési távolságban kell elhelyezkedni egymáshoz képest, úgy, hogy meg is fogják egymást.

Ezáltal egy bizonyos alakzat sorozatot kell „megrepülniük”. A videós ejtőernyős felvételei alapján értékeli ki a zsűri a gyakorlatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában