KUNCSORBA

2018.08.09. 15:26

Idén is gyűjtik a parlagfüvet a csorbaiak

Különleges akciót hirdettek a községben, amely azonban már hagyománynak számít a csorbaiaknál. Parlagfüvet gyűjtenek ugyanis a település lakói.

Szilvási Zsuzsa

A leadott növényeket mutatja Oros Krisztina könyvtáros.

Fotó: Mészáros János

Mint ismert, a parlagfű-mentesítés kötelezőnek számít minden esztendőben, július 1-jétől bel- és külterületen egyaránt.

A mentesítést elmulasztókra 15 ezertől ötmillió forintig terjedő bírság szabható ki, emellett közérdekű kaszálást rendelhetnek el, melynek teljes költségét a föld használója vagy a föld tulajdonosa köteles megtéríteni, és ennek összege nem azonos a kiszabott bírság összegével.

Fontos, hogy azonnal elindul az eljárás, felszólítást nem kapnak az érintettek. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a virágbimbó kialakulását kell megakadályozni.

Tehát önmagában azért még nem jár bírság, ha előfordul parlagfű az adott területen, hiszen az folyamatosan újra sarjad.

A virágzó növényekért azonban már mérlegelés nélkül kiszabhatják.

A leadott növényeket mutatja Oros Krisztina könyvtáros.
Fotó: Mészáros János

A kuncsorbai kezdeményezés ennek jegyében indult, hiszen a község sajnos meglehetősen fertőzöttnek számít ebből a szempontból.

A faluban élők már hetek óta lelkesen szedik az erősen allergén növényt. Mostanáig már több mint húszezer tő parlagfüvet vittek be a könyvtár udvarára – ezt természetesen később megsemmisítik –, s augusztus végéig még ennek sokszorosát várják a szervezők.

A legtöbb parlagfüvet begyűjtőket pedig, a korábbi éveknek megfelelően, idén is jutalmazni fogják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában