GALÉRIÁVAL

2018.08.12. 11:24

Kecskeméti lány lett Kunország Szépe

A Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben rendezett Kunország Szépe Szépségversenyen 12 kisújszállási, karcagi, szabadkai, debreceni, örményesi, kecskeméti, túrkevei, szolnoki 17-31 éves hölgy vállalta a megmérettetést.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

A versenyzőket Zámbori Péter, a Kumánia Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója és Kecze István polgármester, a zsűri elnöke köszöntötte, majd a hölgyek először utcai öltözetben léptek a zsűri elé, majd fürdőruhában és koktél/estélyi ruhában is megjelentek a színpadon, ahol közben Gájer Bálint énekes műsorát és moderntánc bemutatót láthattak a nézők.

Az eredményhirdetésen először a különdíjakat adták át. Kisújszállás városét Kecze István polgármestertől a kisújszállási 19 éves Balogh Bianka vehette át, aki a Kunország Szépe Közönségdíjasa is lett egyben.

A zsűri döntése értelmében a II. udvarhölgy, azaz a verseny harmadik helyezettje a 23 éves szabadkai Csuka Szanten lett, az I. udvarhölgy, azaz a második helyezett a 31 éves kisújszállási születésű, Budapesten élő Veres Veronika lett.

A 2018-as Kunország Szépe a 22 éves kecskeméti Dudás Anna Dóra lett, aki légi utaskísérőnek tanult, most a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatójaként szeretne diplomát szerezni turizmus-vendéglátás szakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában