ABONY

2018.08.10. 16:27

Közösen járőröznek az abonyi rendőrök és polgárőrök

– Ebben az időszakban főként a város külterületeinek rendjére és a vagyon elleni bűncselekmények megakadályozására koncentrálunk – mondta el hírportálunknak Juhász Pálné.

Hartai Gergely

Az abonyi polgárőrség vezetője kiemelte, ennek érdekében a hétvégi járőrszolgálataik nyolcvan százalékát a rendőrséggel együtt végzik.

– Ilyen esetekben szombaton és vasárnap egy polgárőr és egy rendőr látja el nálunk a szolgálatot – tette hozzá.

S közölte, a nyári rendezvények biztosításán túl nemrégiben egy kutyával kapcsolatos riasztás során is intézkedniük kellett.

– Azt tapasztalatuk, az állatot nem megfelelő módon, elzárva tartották. Ezért a jószág tulajdonosát tájékoztattuk, miként tudja gondozásba adni a kutyát, hogy szakszerű ellátása biztosított legyen – magyarázta az esetet a vezető.

Azt is megtudtuk tőle, hogy a nyári hónapokban a ritkán használt ingatlanok és a helyi üdülők megfigyelésére is nagyobb hangsúlyt helyeznek a polgárőrök. Emellett a dűlőutakra, és az illegális szemétlerakásra is kiemelt figyelmet fordít az egyesület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában