ZAGYVARÉKAS

2018.08.22. 10:28

Nagy megrázkódtatás érte a temetőben a rékasi asszonyt

Megrázó felfedezést tett a napokban a rékasi Török Ernőné, amikor egy keddi napon kilátogatott a helyi temetőbe.

Kovács Berta

2015-ben elhunyt férje hamvait kereste fel, ám azzal a kellemetlen helyzettel szembesült, hogy az urnafalon a férje alatti urnahelyet, melyet 2016-ban ő maga saját részére megváltott, valaki használatba vette.

– Bementem a polgármesteri hivatalba, el lehet képzelni, milyen lelkiállapotban. Most volt augusztus elején a férjem halálának évfordulója, erre ilyen esettel kellett szembesülnöm – mesélte a zaklatott asszony.

– Elismerem, hogy emelt hangon beszéltem, de érthetően felzaklatott, hogyan történhetett meg, hogy eladnak egy olyan urnahelyet, amit már valaki egyszer kifizetett – tette hozzá.

Panaszosunk azt is elmondta, a temetkezési vállalkozók voltak a legsegítőkészebbek, viszont ezt a temetést a panaszos szerint nem az a hölgy intézte a polgármesteri hivatalban, aki egyébként szokta. A gond szerencsére megoldódott. A nemrég elhunyt illető hozzátartozói jóváhagyták, hogy az ominózus urna másik helyre kerüljön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában