KUNMADARAS

2018.08.30. 17:22

Úgy néz ki, több év várakozás után most lefújják a börtön építését

Több százan kerékpároznak naponta munkahelyükre Kunmadarason. A volt szovjet katonai repülőtéren dolgozók reggel és a műszak végén a nagy autósforgalomban, csapatokban tekernek ki és vissza a főtértől két kilométerre lévő munkahelyükig, ahol vagy közcélú foglalkoztatottként a reptér rendbetételén dolgoznak, vagy pedig az állattartó telepen, gondozóként. A tervek szerint ide épült volna egy büntetés-végrehajtási intézet is. Erről is kérdeztük Guba László polgármestert.

Daróczi Erzsébet

Guba László polgármester.

Fotó: Daróczi Erzsébet

– A településünknek szüksége volt egy fejlesztési koncepcióra, aminek egyik lényeges eleme a volt szovjet repülőtér közművesítése. Amíg ez nem történik meg, addig semmiféle – turisztikai, ipari – fejlesztést nem tudunk odavinni – mondta Guba László.

– Ezek most folynak, és reményeink szerint utána kezdődhet a közbeszerzés és kivitelezés, ami biztos, hogy 2019-re nyúlik át. Ezekhez a fejlesztésekhez kapcsolódna a kerékpárút is, hiszen a dolgozókat valahogy ki kell juttatni, el kell, hogy érjék biztonságosan a munkahelyüket.

– Jelenleg közmunkások hada dolgozik a repülőtéren, százhúsz mezőgazdasági és hatvan egyéb dolgozó, akik biciklivel járnak ki. Őket reggelente és este lehet látni, hogy csapatosan közlekednek a faluba befelé, vagy kifelé a munkahelyükre.

– Próbáljuk a figyelmüket felhívni, hogy csoportosan, láthatósági mellényben közlekedjenek, hiszen a Karcagi úton nagy az autós forgalom. Így nagyon fontos a két kilométernyi kerékpárút megépítése a főtértől a bejáratig, melyhez most nyertünk százmillió forint támogatást.

– Másik fontos beruházás a repülőtéren a közművek kiépítése. A kerékpárút esetében vannak olyan területek, melyek nem önkormányzati tulajdonban vannak, mivel nem sikerült a két tulajdonossal megegyezni, itt kisajátítási eljárás lesz majd, ami hátráltatja a kerékpárút megépítésének kezdését is.

A kerékpárút a községháza előtti tértől indulva, a Karcagi út bal oldalán fut majd, mégpedig azért, hogy ha a Berekfürdő–Kunmadaras közötti kerékpárút is megépül egyszer, ahhoz tudjon csatlakozni. Kialakítását a repülőtérre tervezett börtön építése is indokolta volna.

– Térségünk fejlődése szempontjából is nagyon fontos lett volna a büntetés-végrehajtási intézet megépítése. Hivatalos értesítést még nem kaptunk, hogy nem épül meg, de a Belügyminisztériumtól legutóbb egy olyan kérés érkezett, hogy közöljük velük a költségeinket, hogy mibe került az önkormányzatnak ennek a húszhektáros területnek a kialakítása.

– Jó lenne, ha kapnánk hivatalos értesítést a börtönépítésről vagy nem építésről, mert vannak érdeklődők a területre. Amennyiben a börtön meghiúsul, szeretnénk ide egy napelemgyártó üzemet és feldolgozóüzemet is építeni.

– Ennek a területnek a turisztikai fejlesztése is előtérbe kerülhet, hiszen húsz éve tartunk itt motoros találkozókat, s ha az áramszolgáltatást meg tudjuk oldani a területen, jövőre már éjszaki futamot és roadshow-kat is tervezünk ide – sorolta Guba László.

Guba László polgármester.
Fotó: Daróczi Erzsébet

A munkahelyekhez kapcsolódó képzést is fontosnak tartják, így több EFOP-os képzésben vesznek majd részt, ahol OKJ-s végzettséget szerezhetnek a madarasiak.

– A végzés után a leendő üzemekben tudnák majd őket foglalkoztatni. Nagy szükség van mezőgazdasági munkásokra a feldolgozóiparban és az építőiparban is. A terveink szerint közös önkormányzati céget alapítanánk az érdeklődőkkel.

– A képviselő-testület asztalára kerül hamarosan a befektetői szándék is – árulta el a Guba László, akitől megtudtuk, hogy egyrészt ezek a motorosokhoz is kapcsolódnának, valamint napelemparkhoz is.

– A befektetőkkel közösen fejlesztene az önkormányzat a repülőtéren, és vannak olyan konkrét tervek is, hogy az érdeklődők már meglévő üzemeik egy részét Kunmadarasra helyeznék át, ami munkahelyeket is jelentene.

– Jól tudjuk, hogy száz projektet le kell tárgyalni ahhoz, hogy abból egy-kettő megvalósuljon. Most ezek a befektetői, beruházói ajánlatok nagyon kedvezőnek és megvalósíthatónak tűnnek, így bízom abban, hogy meg is valósulhatnak – mondta Guba László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában