Veres János mindig az első vonalban harcolt

A hamisítatlan augusztusi nagy melegben volt szerencsém találkozni Veres Jánossal. Az idős úr rendkívüli tiszteletnek örvend a faluban. Nemcsak ő a község egyik legidősebb lakója, de eredményes és sikeres életút áll mögötte. Meglepetten, de udvariasan és kedvesen fogadott. Hosszú beszélgetés vette kezdetét a hűvös kis szobában...

Érdekes történetek, régi emlékek elevenedtek meg. Legtöbbet a háború éveiről mesélt Jani bácsi: két évet töltött a fronton, majd négy esztendőt szovjet fogságban.

Huszonkét évesen, a második sorozás alkalmával lett katona, 1942 augusztusában vonult be. Pár hónapos kiképzés után már a fronton találta magát. Egy nehéz páncéltörő irányzója volt. Az ilyen egységeket sokat mozgatták, így ő is sok helyen megfordult.

– Nehézfegyveres voltam, szinte végig az első vonalban harcoltunk. Bejártam számomra addig ismeretlen területeket, a világnézetem sokat változott a háború alatt – magyarázta.

Végül Nagyberegben esett orosz hadifogságba. Tizennyolc napon keresztül gyalog hajtották őket, majd vonatra szálltak. Meg sem álltak az Urál hegységig, ahol többnyire bányában dolgoztak.

Azzal hitegették őket, hogy „a jó munka, hamar hazajuttat”. Ez négy évig és tizenhat napig tartott. Kétezernél is többen voltak fogságban Cseljabinszk környékén. Dolgoztak gyárban, majd földet műveltek.

Lágerük önellátó volt, mindent megtermeltek, amire szükség lehetett. 1948. október 16-án tért haza Magyarországra. Az utóbbi időben már nem fogságban, hanem a Magyarországot sújtó hadisarc fejében dolgoztak.

A háborúban érdemeket szerzett, sőt, kitüntetést is kapott, erről azonban szűkszavúan beszélt Jani bácsi. Annál többet gyerekkoráról és családjáról. 1920-ban született, szeptember 16-án lesz 98 esztendős. Jó eséllyel a térség egyik, ha nem a legidősebb embere. Gyerekként keveset járt iskolába, már akkor napszámban dolgozott.

– A háborúig kocsisként dolgoztam Nemes Vince uradalmában – mesélte. Nagyon sokat tanult édesapjától, aki úgy engedte el a háborúba: Fiam, ne ajánld magad sehova, ne célozz senkire, ne add magad a nehéz helyzetekben.

– Mikor megadták a célpontokat, ha tehettem, egy kicsit mellé lőttem – mutat mosolyogva egy jó ujjnyi távolságot.

A földreformok után magángazdálkodóként dolgozott, 1949-ben nősült.

Az állami gazdaságban akkoriban hozzá hasonló szakembereket kerestek, akik értettek a gazdálkodáshoz. Jó munkaerőnek bizonyult, hiszen már a második évben kitüntették.

Jani bácsi 1951 és 1962 között dolgozott az állami gazdaságban, majd tizenhat évig volt tsz-elnök. Jelentősen átalakította a termelési viszonyokat, létrehozva a járás legerősebb, legbiztonságosabban működő termelőszövetkezetét.

Az aktív évek végül 1978-ig tartottak, amikor kétéves korkedvezménnyel korai nyugdíjazását kérte. Így is negyvenkét munkával töltött év volt már a háta mögött. Nyugdíj mellett még gazdálkodni kezdett, állatokkal és növénytermesztéssel is foglalkozott.

Azóta sok idő eltelt, közel a százhoz nehezen éli meg, hogy nem tud dolgozni. Egy gondviselő segíti és ápolja a mindennapokban.

– Csodálkozom rajta, hogy ennyi munka után ilyen az egészségi állapotom. Mondjuk, édesapám mindig azt mondta: nem szabad megállni, mert akkor oda az ember egészsége – porolta le az atyai intelmet.

Úgy érzi, odaadta az életét a faluért, a közösségért, de egy percig sem bánta meg. Sokat köszönhet egykori munkatársainak, mert a kitartó munkájuk nélkül ő sem lehetett volna sikeres.