2018.09.04. 17:25
Adománycsomagot kaptak a kicsik az ovikezdéshez Szolnokon
Az óvodakezdést segítette kedden az E-ON és az Ökumenikus Segélyszervezet programja. A Szent Tamás Görögkatolikus Óvodában tisztasági csomagnak, kézműves eszközöknek, de óvodai ruházatnak is örülhettek a legkisebbek.

Megtudtuk, a megyeszékhelyen összesen csaknem százötven ilyen adomány segíti majd az apróságokat, s velük együtt családjaikat is.
– A szülők ebben az időszakban gondterheltek. Mi pedig éppen ezen szerettünk volna segíteni! Vagyis abban, hogy „csak annyi” gondjuk legyen, hogy gyermekeiket az óvodában hagyják – kezdte az intézmény programján Jamniczky Zsolt. Az E.ON Hungária Zrt. Igazgatósági tagja mint mondta, nyolc éve kezdték el támogatni az iskolákat, ám ez alkalommal a legkisebbeket segítenék.
– Büszke vagyok, hogy országosan ötszáz fiú-lány kezdőcsomagot oszthatunk ki, amelyekből 145 darab került Szolnokra. S reméljük, ezt a számot még túl is szárnyaljuk a jövőben... – taglalta.
A megyeszékhelyen egyébként két óvoda gyerkőcei, és a családok átmeneti otthonában élő apróságok kapnak a „pakkokból”. Az adomány tartalmáról pedig megtudtuk, azok tisztasági csomagot, valamint kézműves- és kreatív foglalkozásokhoz használható eszközöket tartalmaznak. Mindezek mellett a gondozási időben elengedhetetlen pizsamának, papucsnak és váltócipőnek is örülhetnek a kicsik.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerint rendkívül hasznos az energiavállalattal közös együttműködésük. Főként, mivel a megyeszékhelyen túl egy országszerte működő akcióról van szó.
– Azzal, hogy az E-ON ötmillió forinttal elindította ezt a kezdeményezést, nagyon jó útra léptünk. Hiszen nemcsak Szolnokon, de más településeken is lesznek hasonló programok – mondta el.
Ennek keretében 355 kaposvári, kastélyosdombói, orosházi, szendrői, miskolci, vizsolyi és budapesti óvodás kaphat ugyanilyen segítséget.
Szabó István alpolgármester arról beszélt, fontosak a városnak az olyan vállalkozások, melyek kiveszik a részüket a társadalmi felelősségvállalásból. A mostani kezdeményezés pedig azért különösen értékes, mert éppen a legkisebbeket támogatja.
Az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON közös támogatása az óvodásoknak
– A családok számára mindez jelentős segítség... – utalt az adományokra Szkiba Tiborné, a Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda vezetője. Majd hozzátette, a óvodai eszközök meglétével a legalapvetőbbek állnak rendelkezésre.
– Kiemelném a segélyszervezet által fenntartott családok átmeneti otthonát, hiszen onnan tizenöt gyermeket fogadunk. Így már az ottani szülők is örülhetnek, hogy biztosítjuk a zökkenőmentes óvodakezdést – összegezte gondolatait az intézményvezető.
Cirkuszba is látogathatnak a kicsik
A csomagátadó eseményen az Új Néplap is képviseltette magát. A megyei napilap ötven gyermeknek és kísérőiknek ajánlott fel belépőjegyet a Richter Flórián Cirkusz kedd esti programjára, ezzel támogatva a legkisebbek szórakozási lehetőségeit. A huszonöt tikettet a rendezvényen Sándorné Pólik Róza, az Ökumenikus Segélyszervezet Szolnoki Családok Átmeneti Otthonának vezetője vette át.