Karcag

2018.09.14. 06:59

Hallható szívdobogás és mérhető pulzus nélkül: ilyen egy műszíves élete

A fiatalember tavaly egy strandolás után gyomorfájdalmakra panaszkodott. Erre is szedett gyógyszert, aztán kiderült, több infarktusa volt. Azonnal első helyre került a transzplantációs listákon is. Miután nagyon ritka a vércsoportja, nem találtak neki szívet, két hónapja műszívet kapott.

Daróczi Erzsébet

Zsembeli Zsuzsi nagyon figyel párjára, Pintér Jánosra, aki két hónapja műszívvel él

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Tavaly júniusban kaptam egy szívinfarktust, de ezt még akkor nem tudtam – avat be az előzményekbe János.

– Kimentünk a párommal, Zsembeli Zsuzsannával a bereki fürdőbe, megebédeltünk és utána a gyomorszájam fájni kezdett, de nagyon.

– Nem gondoltam semmi rosszra, bementem még a vízbe, és estig kint maradtunk. Akkor már alig vártam, hogy a papa, dr. Zsembeli József, a karcagi kórház nyugalmazott főigazgatója, belgyógyász főorvos értünk jöjjön. Hazajöttünk és görcsoldót vettem be.

– Ezt szedtem pár napig, de a gyomrom még mindig fájt. Papa megelégelte, azt mondta, bemegyünk a kórházba, és kivizsgálnak. Dr. Kanász-Nagy László főorvos csinált egy EKG-t, s ekkor kiderült, lábon kihordtam egy infarktust.

– Szóval, olyan rossz lett az eredmény, hogy haza sem engedtek, azonnal szirénázó mentővel vittek Debrecenbe, szívkatéterezésre. Azt mondták, az utolsó pillanatban értünk oda, bármikor meghalhattam volna. Amikor hazaengedtek, még mindig fáradékony voltam, nem bírtam a terhelést.

Újabb alapos vizsgálat Budapesten, és János azonnal első helyre került a magyarországi és eurotranszplantációs listán.

– Itt rengeteg feltételnek meg kell felelni. Kilencvenöt kiló vagyok, legalább 110 kilós balesetben elhunyt személy egészséges szíve kell. Mivel elég ritka, B + vércsoportom van, ez is nehezíti a helyzetet. De női szívet sem kaphatok – sorolja.

– Mivel nem volt belátható időn belül ilyen szív, orvosaim a műszív mellett döntöttek. A nyolcórás műtétet dr. Hartyányi István szívsebész végezte, és az országban másodikként kaptam meg a legmodernebb, Heart Mate 3. típusú amerikai műszívet. Ezzel 10, de akár 20 évig is lehet élni.

Zsembeli Zsuzsi nagyon figyel párjára, Pintér Jánosra, aki két hónapja műszívvel él
Fotós: Daróczi Erzsébet

– Most egy esztendőn át a hatalmas műtét miatt újból nem jöhet újabb, addig a sürgősségi listáról lekerültem, de a várólistán 16–18. helyen vagyok most is – mondja János, akinek nincs hallható szívdobogása és mérhető pulzusa. Ezeket csak speciális műszerrel tudják mérni az orvosai.

S hogy miként lehet feldolgozni ezt a helyzetet?

– Nagyon sokat segített ebben Zsuzsi és a szülei. Nehéz volt elfogadni, hogy egy gép biztosítja az életet számomra. Épp ezért figyelek az akkumulátorokra, gyakran nézem a műszer jelzéseit is. Akkor jó, ha a pumpa sebessége 5600 fordulat percenként – magyarázza János.

Nagy a különbség a tavalyi és az idei állapota között

– Csak a strandolásról kellett lemondani, s csupán arra kell vigyáznom, hogy ahol a készülék a testemhez csatlakozik, el ne fertőződjön. A legfontosabb, ha véletlenül elájulok, hagyományos módon nem szabad újraéleszteni, csak a vállamnál beültetett eszköz segítségével.

– Egyébként nem érzek semmit, olyan, mintha az igazi szívem meglenne, de közérzetre ég és föld a tavalyi és a mostani állapotom – árulja el János, akit aggódva és féltéssel hallgat párja.

– Nagyon sokat aggódtam itthonról érte, amikor lehetett, mentünk látogatni. Közben idehaza átalakítottuk a lakást, mert akkor úgy tudtuk, transzplantált beteg lesz. Ehhez steril fürdőszoba kellett, ebben a szüleim segítettek bennünket – mondja Zsuzsi, aki kisgyermeknevelő a Varró utcai bölcsődében.

– A műtét óta már kezdem bírni a terhelést. Ha Zsuzsi hatra megy dolgozni, én vagyok a boltos, aki elsétál és bevásárol. Takarítani és főzni is szeretek és rengeteg tervem van még – tekint a jövőbe János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában