Hobo: „Tavaly 132 előadást játszottam végig, és én ezt simán bírtam”

Hiába tárcsázom a megbeszélt időben, folyamatosan foglalt a telefonja. Végre utolérem...

– Az elmúlt fél órában keresett a városi pártbizottság titkára, valamint a Magyar Kolbászbarátok Szövetségétől a női szakosztály is. Maga a harmadik...

– Szerencse, hogy tegnap jöttem vissza a szabadságról, úgyhogy most kipihenten veszem fel a telefonokat. Csak egy hetet voltam a tengernél a feleségemmel, egy csomó kutya van otthon, azokat nem lehet egyedül hagyni.

– Nagy kutyás?

– Nem, nem én, nekem csak egy kutyám van, de még van másik három selyempincsijük a lányoknak, azok borzalmasak. Valamint velünk él egy súlyosan sebesült „lúdtalpas” macska is.

– A nagyobbik lányomnak az a mániája, hogy mindenféle jószágot befogad. Volt már itt sokféle állat a rozsomáktól kezdve a papagájon át a vadászgörényig, meg vízilóig. Bár lehet, hogy utóbbi inkább teknősbéka volt.

– Még jó, hogy én is szeretem az állatokat, a természetet, nem véletlenül élek az erdő szélén, Piliscsabán.

„Ötven évig laktam Budapesten, de elegem lett belőle.”

– I love you Budapest ide vagy oda, mikor le akartak lőni, elköltöztem a szülővárosomból, ennek köszönhetem, hogy jól vagyok. Meg a sportnak, a családomnak és annak is, hogy soha nem ittam és nem is dohányoztam.

– De hogy rosszat is mondjak: a térdeim a kosárlabda miatt tropára mentek. A franc enné meg... Nem is veszek kézbe kosárlabdát már, inkább súlyzózom!

– Van egy „hobológus” pápai edzőm, aki mindent tud rólam. Ő küldi át a Gestapo és KGB által is jóváhagyott edzéstervet, hogy tessék, ebbe dögölj bele! Én általában meg is csinálom. Kell az erőnlét a fellépésekhez, a koncertekhez.

– Tegye a szívére a kezét: használ az edzés? Kortársaihoz képest jól néz ki?

– Szerintem igen. Hetvenhárom éves vagyok, egyetemi évfolyamtársaim közül sokan már meghaltak, vagy mindenféle műtéten estek át. Az, hogy fiatalabbnak tűnök a koromnál, abban a feleségemnek fontos szerepe van, aki homeopata gyógyító és tizenakárhány éve mindenféle bogyóval töm engem.

– Van, hogy egy reggel tizenöt vitaminkapszulát veszek be. Már gondolkodtam azon, hogy jobban járnék, ha ezeket összeturmixolnánk, hogy ne kelljen lenyelni mind a tizenötöt. Ami biztos: a homeopátia nem kamu, a feleségemnek pedig sokat köszönhetek.

– Cserébe a tenyerén hordozza őt?

– El se tudja képzelni, mennyire imádom!

– Reggelente együtt kávéznak az ágyban?

– A francokat! Ha én reggel kávét innék az ágyban, akkor az azt jelentené, hogy a pizsamámat kétnaponta kellene cserélni. Mert biztosan leönteném magam...

– Térdproblémáim miatt idén a mozgáskoordinációm is romlott, futni például egyáltalán nem tudok. Szerintem gyengék a lábaim, hiába edzek.

„Persze, ha arra gondolok, hogy tavaly 132 előadást játszottam végig, és én ezt simán bírtam, nagy baj nem lehet!”

– Mert önkínzó nem vagyok, inkább önsajnáló. De az is csak akkor, ha van mellettem valaki. Egyedül soha nem szoktam magam sajnálni, közönség előtt jó ilyet csinálni... Amikor már nem bírom a popsztár státuszt, akkor jön elő az ilyen jellegű öniróniám.

– Nyilván nem mondja komolyan, hogy kibírhatatlan az élete. Fél ország rajong önért!

– Ez így is van. Olyan mennyiségű és minőségű szeretetet kapok az emberektől, ami elképzelhetetlen.

– Volt, hogy a koldus visszaadta a pénzt, mondván, annyi mindent kapott tőlem a verseken és a dalokon keresztül, hogy nem fogadhatja el.

– Egy erdélyi templomban odajött hozzám egy nénike letakart kosárkájával. Azt mondta, nem tud mást adni, és kezembe nyomta a pakkot. Pogácsa volt benne. Fél óráig bőgtem az öltözőben.

„De az is megesett, hogy egy házaspárt én adtam össze a Dunántúlon.”

– Pedig még veréssel is megfenyegettem az örömapát, ha nem tesznek le erről a tervről. De az apa – aki komoly istencsapás –, addig pofátlankodott meg jajgatott, hogy vállaljam már el, míg engedtem neki.

– Egy másik emlékezetes eset Berettyóújfaluban történt. Előadás után öt perccel bejött hozzám egy férfi, hogy a telefonjára mondjak már fel egy verset. Úgy kivágtam, hogy a lába sem érte a földet.

– Pár perc múlva megint bejött, de már zokogva. Elmesélte, a szerelme holnap meghal és azt szeretné, hogy úgy menjen el, hogy tőlem hall még valamit... József Attila Ódáját mondtam el a készülékére.

– Becsületére legyen mondva, pár nap múlva a férfi jelentkezett, hogy a vers eljutott a kedveséhez. Még időben.

– Egy seregnyi emberrel összesen nem történik annyi minden, mint Önnel...

– Nézze, ha az ember pávatollakat dugdos a fenekébe és mutogatja magát, akkor sok minden történik vele. Az exhibicionizmus már csak ilyen foglalkozás. Ráadásul én súlyos ripacs vagyok.

– Az iskolában kettes voltam magatartásból, egész életemben a marháskodáson járt az eszem. Mert jó, jó ez a József Attilá-skodás meg ilyenek, de az is jó, ha az ember meg tud nevettetni másokat.

– Ha meghalok, azt szeretném, hogy a sírfeliratomra a nevemen (legyen csak a Hobo, még a Földes László sem kell) meg az ettől-eddig dátumon kívül az legyen rávésve: „Nem én voltam, igazgató úr!” De a feleségem nem engedi! Mindegy, így is imádom őt...

– Érzem minden szavából. Hány éve vannak együtt?

– Huszonöt. Képzelje el, aki engem kibír ennyi időn keresztül..., az se semmi! Nem vagyok egyszerű eset..., otthon például nem lehet Hobo-t hallgatni, és egy fotó sincs kitéve rólam. A dolgozószobámban, az asztalon a feleségem, meg a gyerekeim fényképe áll.

– A falakon Shakespeare, meg Jim Morrison, az ajtómon egy rohadt nagy Rolling Stones. Ja, és most, hogy szemben ülök a számítógép képernyőjével, azt látom, hogy Leonyid Brezsnyev alsógatyában telefonál Szocsi strandján.

– A szemöldökére mindig rácsodálkozom... Vélhetően kevesen vagyunk, akik ápolják a kultuszát... Egyszer még egy számot is írtam róla, ami úgy kezdődött, hogy „B. elvtárs Moszkvában a Volgájában száll be a hátsó ülésen...”.

– Persze, ’83-ban azonnal kiszúrták, hogy B. elvtárs az Brezsnyev, így átírtam a dalt, hogy B. elvtárs Szegeden... Muszáj volt a dalt megmenteni, mert a közönség szerette, sírtak a nevetéstől, mikor meghallották.

– Szolnokon viszont Jim Morrison-dalokat hallhat pénteken a közönség.

– Úgy van. Előadásom címe: Amerikai ima, mely a fiatalon, máig nem tisztázott körülmények között elhunyt Jim Morrison verseit dolgozza fel. Mint költőt és nem csak mint énekest szeretném őt bemutatni az esten.

– Persze, a költemények keletkezési körülményeiről vajmi keveset tudunk, vélhetően ő is – mint több más kortársa –, jól be volt durrantva, mikor tollat vett a kezébe.

– Ön a példa arra, hogy drog nélkül is lehet alkotni.

– Szerencsém volt. Nekem sokakkal szemben olyan mestereim voltak, akiktől megtanultam, hogy amit csinálok, az fontosabb nálam.

– És mivel Besszarábiában születtem – ha érti, mire gondolok –, azaz nagy beszari vagyok, így piszkosul vigyáztam és vigyázok arra, hogy amit csinálok, ha nem is sikerül mindig jól, de őszinte legyen.