VIDEÓ+FOTÓ

2018.09.11. 11:09

Horrorrészletek derültek ki a tiszaföldvári disznó tetemek ügyéről

Úgy tűnik, nem csak vádaskodás volt a tiszaföldvári sertéstelep volt dolgozójának állítása, miszerint oszló disznók tetemétől bűzlött Földvár augusztusban. A teljes igazságtól azonban még messze vagyunk…

Joó Zsuzsa

Több száz, talán több ezer disznó oszló maradványaitól bűzlik Tiszaföldvár – legalábbis jó néhány, a Facebookon napvilágot látott fotó szerint.

Az biztos, hogy a helyi lakosok többször is jelezték az önkormányzatnak, hogy bizonyos széljárásnál iszonyatos szagok terjengenek a városban és annak környékén. A hivatali dolgozók széttárták a karjukat, mondván, nem ez az első év, hogy büdöset éreznek a földváriak: tavaly a helyi bányató buggyant meg, máskor egy közeli rétre kihordott trágya facsarta az orrokat.

Pénteken délután azonban az egyik internetes közösségi oldalon megjelent néhány megdöbbentő fotó, melyen több tíz elhullott sertéstetem látszódik egy árokba hordva. A képeket a helyi sertéstelep egyik dolgozója készítette még augusztus 20-án.

Fotó: Beküldött fotó/Facebook

Akkor, amikor – elmondása szerint – főnöke utasítására a telep zárt részéből kellett géppel kihordania csaknem kétszáz dögöt, és rájuk hordani egy földréteget. Szerinte ezek az elhullott állatok okozzák a bűzt a városban.

– Akadtak tetemek, amik napok, hetek óta hevertek az ólban, más állatok ezekből a dögökből ettek – ecsetelte hírportálunknak az elképesztő állapotokat a férfi. Szerinte a disznók a gondozatlanság miatt pusztultak el, a saját piszkukba fulladtak bele.

– Volt, hogy hetekig nem tudtuk takarítani a helyüket, mert se gépünk, se szalmánk nem volt. Gondolják el: hatezer négyzetméterről talicskával próbáltuk meg hárman kihordani a trágyát.

– A három ólban összesen kétezer-négyszáz disznót tartottunk, de még ott van a másik telep, ugyanennyi disznóval. És igen, csak hárman dolgoztunk itt...

– A nagyobb mértékű sertéspusztulás idén augusztus 19-én történt, de az elmúlt két évben összességében 3000-3500 darab sertés veszett oda, melyeket úgyszintén nekem kellett elásni a környéken, például a szomszédos erdőben – állítja a férfi.

Szerinte nem csak az állattartás körülményei voltak katasztrofálisak, hanem a dolgozóké is. A szociális helyiségben is bokáig ért a trágya, ott kellett (volna) öltözködniük és enniük. Kérdésünkre, miért volt hajlandó ilyen helyen dolgozni három évig, a kétgyermekes édesapa azt válaszolja: a pénz miatt.

– Csakhogy egy munkahelyi balesetkor – mely a kollégámat érte – kiderült, nem is vagyunk bejelentve. Amikor pedig a múlt héten azt közölték, nem fizetik ki az augusztusi bérünket, úgy döntöttem, én is lépek, és nyilvánosságra hozom a bizonyítékaimat.

– Tudom, mit állítok, és mindez milyen következményekkel járhat. Nem hagyom azonban magam megfélemlíteni – fűzi hozzá a földvári férfi, aki a felvételeket először a Facebookra töltötte fel. A fotók órákon belül bejárták a magyar sajtót, számos médium foglalkozott a témával.

Mindeközben az ügy hivatalos fordulatot is vett. Egy civil szerveződés Soós Antal helyi képviselő vezetésével még a hétvégén eljuttatta a bizonyítékokat a kormányhivatalnak, valamint a megyei közgyűlés elnökéhez, azonnali intézkedést várva tőle.

Soós Antal úgy nyilatkozott, a hatóság már szombaton kint járt a helyszínen, és mintát vettek onnan. A végeredmény nem ismert: a kormányhivatal hírportálunknak csak annyit mondott, szeptember 8-án kapott értesítést arról, hogy Földvár határában egy sertéstelepen nagyarányú elhullás történt.

„Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megkezdte az eset kivizsgálását, a szükséges eljárások megindultak” – írták.

Pedig a lakosok türelmetlenül várják az eredményt, főleg, hogy eddig a hatóság szerintük semmit nem lépett. Egy hölgy arról írt például (névvel, fotóval) ugyancsak a Facebookon, hogy ő már ez év augusztus 12-én bejelentést tett a trágyában álló sertések miatt a NÉBIH-nél, de a hivatal semmit nem reagált levelére.

16-án ismét jelzéssel élt a NÉBIH-nél, úgyszintén eredmény nélkül. Még a VCSM-et is megkereste, ugyanis nap mint nap azt látta, hogy (feltételezhetően) a telep hígtrágyáját a volt téglagyár bejárójánál lévő csatornanyílásba engedik bele.

Mi is megkerestük a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt ez ügyben, de hétfő estig nem válaszoltak levelünkre.

Hegedűs István polgármester vasárnap úgy nyilatkozott, hogy nem jutott el hozzá hivatalos bejelentés ez ügyben, ugyanakkor nem is tartotta elképzelhetőnek, hogy ilyen megtörténhet. A fotók valódiságát is megkérdőjelezte.

Hétfőn azonban új információkkal szolgált:

– Több helyen is érdeklődtünk a történtekről. Kiderült, hogy augusztus 20-a előtt valóban történt sertéselhullás a telepen, melyet a szellőzőrendszer leállása okozott.

– Úgy tudjuk, aznap senki nem tartózkodott a helyszínen, emiatt százhatvannyolc sertés valóban elpusztult. Ezt azonban a hatóságok is tudták.

– Az elpusztult állatokat csak addig vitték ki az árokba, míg elszállították őket. A Mezőtúri Járási Hivatal eljárást kezdeményezett az ügyben – mondja a településvezető, aki arra kérte a hatóságokat, fokozottabban ellenőrizzék a sertéstelepeket.

Az ügy kirobbantója, a volt dolgozó szerint könnyű lenne utánajárni állítása valódiságának: az elföldelt állatok fülében ugyanis ott vannak az azonosító biléták, ő pedig megmutatná, hová kellett elásni az elpusztult állatokat. Kizárt dolognak tartja, hogy több mint háromezer állatot el lehessen tüntetni.

Telefonon próbáltuk utolérni a sertéstelep üzemeltetőjét is – ez hétfő estig nem sikerült.

A szövevényes ügy végére tehát még nem tehetünk pontot, addig semmiképpen, míg a hatósági vizsgálat le nem zárul...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában