Tószeg

2018.09.07. 12:43

Kibővül az orvosi rendelő Tószegen

Javában tart az orvosi rendelőnek helyet adó épület felújítása, korszerűsítése a településen.

R.Á

A beruházással jelentősen átalakítják és kibővítik az „egészségház” épületét. A védőnői és gyermekorvosi részleget egy újonnan kialakított épületszárnyban helyezik majd el.

A jelenlegi egy helyett két helyiségből áll majd a fogorvosi részleg, egy fogorvosi székkel bővülve, valamint plusz egy rendelőhelyiséggel gazdagodik a felnőtt háziorvosi részleg is.

Az épület udvarán pedig új parkolókat alakítanak ki. – Ez az egyik olyan projekt, ami egy 2012–13-ra visszanyúló európai uniós pályázati forrás bevonásával valósulhat meg – mondta a település polgármestere.

Gyuricza Miklós hozzátette, bár a pályázat eredetileg nem igényelt volna önkormányzati önerőt, de sajnos 2013 óta az építőiparban jelentős áremelkedés történt, így az elnyert 55 millió forint már nem elegendő az eredeti elképzelések szerinti kivitelezés megvalósításához.

Ezért ki kell pótolniuk saját erővel is az elnyert forrást. A tervek szerint a megújult épületet legkésőbb a jövő év elejétől ismét birtokba vehetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában