Firefighter Combat Challenge

2018.09.26. 17:25

Osztrák versenyen remekeltek a megyei tűzoltók

Szeptember 21-22-én rendezték meg az ausztriai Wels-ben a Firefighter Combat Challenge (FCC) elnevezésű tűzoltóversenyt. A festői környezetben kilenc ország száztizenhárom tűzoltója gyűlt össze. Köztük többen érkeztek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, és úgy is remekül helytálltak, hogy ez volt életük első FCC versenye.

Szoljon.hu

A csapat.

Fotó: Czifra Zsolt tű. őrmester és Szabó Lajos tű. őrnagy

A küzdelmek több korcsoportban, egyénileg, párban és csapatban zajlottak, a feladatok pedig – a többi megmérettetéshez hasonlóan – alaposan feladták a leckét mindenkinek.

Az indulóknak teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékkel a hátukon kellett egy négy emelet magas torony tetejére felfutniuk, vállukon egy tizenkilenc kilogrammos tömlővel; majd oda a talajról, kötéllel kellett felhúzniuk egy másik ugyanolyan tömlőt.

A toronyból lefutva a tűzoltóknak egy hetvenöt kilogrammos súlyt kellett kalapácsütésekkel eljuttatniuk másfél méter távolságra. Ezután következett egy szlalompálya, majd pedig sugárcsővel való futás és célba lövés. Az utolsó etapban egy nyolcvan kilogrammos bábut kellett háttal futva elhúzni a célig.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei tűzoltók nem vallottak szégyent abban a mezőnyben, ahol a riválisok többségének volt lehetősége olyan pályán edzenie, amely pontosan megegyezett az FCC-ével.

Saját korcsoportjában Czifra Zsolt tű. őrmester, a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója a huszadik helyen végzett, míg Handzsuj Mihály tű. törzszászlós, a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka a tizenkettedik helyen zárt saját mezőnyében. A harmadik korcsoportban Varju Zsolt tű. főtörzsőrmester, a Mezőtúri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója nyolcadik; Papp János tű. százados, a Mezőtúri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese a tizenharmadik; Szabó Lajos tű. őrnagy, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kiemelt főelőadója pedig a tizenhatodik helyen fejezte be a viadalt – tudtuk meg Németh Ádámtól, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.

A csapat.
Fotó: Czifra Zsolt tű. őrmester/ Szabó Lajos tű. őrnagy

A tandem versenyszámban a Czifra Zsolt-Handzsuj Mihály kettős saját korcsoportjában a tizenötödik, a Varju Zsolt-Papp János kettős pedig a kilencedik helyen zárt. Csapatban Czifra Zsolt, Handzsuj Mihály, Papp János és Varju Zsolt ifj. Bodó Lászlóval, a kaposvári KÖTÉL Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület tagjával kiegészülve a huszonegy csapat közül a tizedik pozícióban zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában