Kuncsorba

2018.09.12. 12:43

Sok parlagfüvet gyűjtöttek be a kuncsorbai lakosok

Különleges, ám hagyománynak számító akciót hirdettek a községben a nyáron. Parlagfüvet gyűjtöttek ugyanis a település lakói.

Szilvási Zsuzsanna

Sokak életét megkeseríti a burjánzó parlagfű megyénkben is Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Mint ismert, a parlagfű-mentesítés kötelezőnek számít bel- és külterületen egyaránt. A mentesítést elmulasztókra 15 ezertől ötmillió forintig terjedő bírság szabható ki, emellett közérdekű kaszálást rendelhetnek el. Fontos, hogy azonnal elindul az eljárás, felszólítást nem kapnak az érintettek.

A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a virágbimbó kialakulását kell megakadályozni. Tehát önmagában azért még nem jár bírság, ha előfordul parlagfű az adott területen, hiszen az folyamatosan újra sarjad. A virágzó növényért azonban mérlegelés nélkül bírságolnak.

A kuncsorbai kezdeményezés ennek jegyében indult, hiszen a község sajnos meglehetősen fertőzöttnek számít ebből a szempontból.

Augusztus végéig több tízezer tő parlagfüvet vittek be a könyvtár udvarára, melyet később természetesen megsemmisítettek. A legtöbb parlagfüvet begyűjtőket, a korábbi éveknek megfelelően, idén is jutalmazták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában